Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Magyar Kupa: következhet a megyei rangadó / Rinyamenti KC – MKB Veszprém KC 20:34 (8:18) A papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott az MKB Veszprém KC a Nagyatád együttese ellen a csütörtöki Magyar Kupa találkozón. Mocsai Lajos tanítványai a sorozatban legközelebb szombaton lépnek pályára, amikor hazai pályán fogadják a Balatonfüredi KC-t. 2009. február 5. 22:22 Kádár Tamás törött lábbal, de töretlen optimizmussal / Súlyos sérülése után Veszprémben gyógyul a Newcastle United labdarúgója A Newcastle United fiatal magyar védője súlyos sérülést szenvedett a Sunderland elleni tartalék bajnokin. Kádár Tamás a találkozó hajrájában önfeláldozó szerelést mutatott be, s az ellenfél játékosának szerencsétlen mozdulatát következtében eltört a lába. Kádárt a szigetországban értük utol, de a közeljövőben hazatér Veszprémbe, s hazai környezetben kezdi meg a felépülést. 2009. február 5. 17:20 Szurkoljunk a kéziseknek! Sajtótájékoztató keretében ismertette az MKB Veszprém KC vezetősége a féléves programot, az előttük álló feladatokat, amihez szükségük lesz a közönség támogatására. 2009. február 4. 18:28 Megszületett Iváncsik Máté! / A baba és a mama jól vannak, a papa felhőtlenül boldog A család, s minden sportbarát örömére február 3-án este 8:27 perckor megszületett a magyar válogatott és az MKB Veszprém KC kiválóságának, Iváncsik Gergőnek első szülött kisfia, Máté. 2009. február 4. 12:24 A Bamako veri a Dakart A Veszprém-Budapest-Bamako rally eseményeiről minden nap friss információt kaphattak olvasóink oldalainkon. Mindezt Martinek Ferencnek köszönhetjük, aki éjjellel-napallal, számítógépével megküzdve folyamatosan tudósított bennünket is a veszprémi csapat kalandjairól. 2009. február 3. 14:38 Az idei Super Bowl is önmaga reklámja volt / A Pittsburgh Steelers az NFL első hatszoros bajnoka Hihetetlenül izgalmas végjátékot követően a Steelers szerezte meg a Vince Lombardy Trófeát, a Super Bowl legértékesebb játékosa Santonio Holmes lett. 2009. február 3. 10:11 VRC-győzelem az első osztályozón / Debreceni EAC - Company Nyelviskola VRC 0:3 (-14, -21, -17) Győzelemmel kezdett a Company Nyelviskola Veszprémi RC a Debrecen otthonában a férfi röplabda-bajnokságban a Kiemelt csoport osztályozójának első mérkőzésén. 2009. február 1. 21:34 Francia diadal a zágrábi pokolban / Lengyelországé a bronzérem Az olimpiai bajnok francia válogatott hősies küzdelemben legyőzte a tizenötezer hazai szurkoló előtt kézilabdázó horvát nemzeti csapatot a világbajnokság döntőjében. A gigászok csatáját hozó találkozón ötven percen keresztül fej-fej mellett haladt a két együttes. A végjátékot azonban a gallok bírták jobban, akik öt hónappal a pekingi olimpiai győzelem után a világbajnoki elsőséget is elhódították. 2009. február 1. 20:25 Phelps: Kisiskolás bukta? A News of the World címlapján szerepel a csodaúszó, Michael Phelps, a fotó alapján nehezen letagadható, hogy drogozott. 2009. február 1. 19:32 VESC-vereség a rangadón / Játszmaelőnyből pontelőny Immár nem csak jobb játszmaarányának köszönhetően áll a tabella élén a MÁV Előre a női NB I Liga Liga-csoportjában. A fehérváriak a rangadón 3:2-re győztek a Veszprém ellen. 2009. január 31. 1:13 Veszélyben a veszprémi birkózás és pingpong / 2009-től nem edzhetnek a sportolók a rendőrségi tornateremben Nehéz anyagi helyzetbe került a Veszprémi Dózsa Sportkör asztalitenisz és birkózó szakosztálya. A sportolók eddig a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (Veszprém MRFK) tornatermében készültek, terembérleti szerződésüket azonban 2008. december 31-i hatállyal felmondta a kapitányság. 2009. január 30. 17:44 Vereség a világbajnoktól, hatodik lett a magyar csapat / Magyarország–Németország 25:28 (13:16) Háromgólos vereséget szenvedett a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokság helyosztóján. A mienk ezúttal a megszokottnál több hibával, fáradtan kézilabdáztak, s 28:25-re alulmaradtak a 2007-es kiírás aranyérmesével szemben. Hajdu János csapata a hatodik helyen végzett, s a vereség ellenére is teljesítette az előzetesen kitűzött célt, amely a legjobb nyolc közé kerülés volt. 2009. január 29. 17:36 Sportolók bálja Füreden / – díjátadás is lesz – Balatonfüred önkormányzata ebben az évben a Balatonfüredi Yacht Clubbal karöltve február 7-én, szombaton rendezi meg a díjátadással, műsorral egybekötött hagyományos sportbálját, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. 2009. január 29. 12:24 Éles, Sótonyi és Zsigmond újra együtt A kézilabdában igazán jól csengő nevek pallérozódnak Alsóörsön, az MKB Veszprém KC utánpótlásközpontjában. Éles József, Sótonyi László és Gál Gyula gyermeke is a tóparti településen sajátítja el a sportág alapjait. Az egykori világválogatott Zsigmond Györgynek pedig mindkét fia itt kézilabdázik. Az egyesületről Hidasi Ferenc szakmai vezetőt kérdeztük, s megszólaltattuk az egykori veszprémi közönség kedvenc „Zsigát” és nagyobbik fiát, Ádámot is. 2009. január 28. 19:13
... 1597 1598 1599 1600 1601 ...
közélet
Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára. Hatósági vizsgálat indult a hétvégi lottónyeremények után Ritka együttállást hozott az elmúlt hétvége a hazai szerencsejáték-piacon, miután mindhárom nagy lottón gazdára talált a főnyeremény. Az eset kapcsán hatósági vizsgálat is indult, habár matematikailag az ilyen helyzet nem példa nélküli. Csökkentette az ügyhátralékot 2025-ben a Veszprémi Törvényszék Összbírói értekezletet rendeztek csütörtökön a Veszprémi Törvényszéken, ahol az elmúlt év működéséről vetettek számot. Gyermekvédelmi törvény eltörlése az EU-s pénzekért? Az Európai Unió legfelsőbb bírósága precedensértékű ítéletben mondta ki, hogy a 2021-es magyar LMBTQ-ellenes törvény megsérti az uniós alapértékeket. A döntés alig kilenc nappal az Orbán-kormányt leváltó választások után született meg, így a vitatott jogszabály eltörlése és az emiatt is zárolt uniós források feloldása már az új miniszterelnök, Magyar Péter feladata lesz. Megkezdődött a Barátság kőolajvezeték feltöltése Megkezdődött szerdán reggel a Barátság kőolajvezeték nyomásfeltöltése és üzemeltetése ukrán részről Belarusz irányából, a szállítás várhatóan csütörtök reggel indul újra - jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében az Ukrtransnafta jelentésére hivatkozva szerdán.
kézilabda
Fazekas Gergő nagyon kemény párharcra számít a szerbek elleni vb-selejtezőn Fazekas Gergő nagyon kemény ütközetre számít a szerbek elleni kézilabda világbajnoki selejtezőn, mert szerinte a magyar csapat májusi ellenfele egy-egy mérkőzésen bárkit képes legyőzni. Magabiztosan nyert a Veszprém, Marguc megszerezte 800. gólját A címvédő One Veszprém HC 41-30-ra nyert a vendég Csurgói KK ellen a férfi kézilabda NB I 23. fordulójában csütörtök este, ezzel pedig matematikailag is bebiztosította alapszakasz-elsőségét. Bodó Richárd távozik a Szeged kézilabdacsapatától Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó a nyáron tíz év után távozik az OTP Bank-Pick Szegedtől. Női kézilabda Eb: este nyolctól játssza csoportmeccseit a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott mindhárom mérkőzését - közép-európai idő szerint - 20 órától játssza a decemberi Európa-bajnokság csoportkörében, Nagyváradon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.