Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Szerdán rajtol a 30. úszó Európa-bajnokság Az úszók, a mű- és toronyugrók, továbbá a műúszók Budapesten, a nyílt vízi úszók pedig Fürednél, a Balatonban versenyeznek. 2010. augusztus 3. 17:17 VFC: célegyenesben a felkészülés Gőzerővel készül a másodosztályra a Veszprém FC, amelynek kerete két héttel a bajnoki rajt előtt csaknem véglegesnek tekinthető. 2010. augusztus 2. 22:14 A halasztás mellett döntöttek A résztvevők egészsége és biztonsága érdekében - a vízirendészettel egyetértve - nem tartják meg a Balaton-átúszást. 2010. augusztus 1. 4:03 Tizenkettedik lett a kalapácsvető Orbán Éva Orbán Éva a 12. helyen végzett a női kalapácsvetés döntőjében a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon, pénteken. 2010. július 31. 9:01 Szomszédveréssel kezdte az idényt az MKB / MKB Veszprém KC–Balatonfüredi KSE 39:23 (17:11) Több mint fél ezren voltak kíváncsiak a Veszprém megyei kézilabdacsapatok felkészülési meccsére a Március 15. utcai csarnokban. 2010. július 30. 21:19 Bajnokok a polgármesternél Kiemelkedő teljesítményt nyújtó utánpótlás sportolóinkat fogadta Debreczenyi János polgármester a városházán. 2010. július 30. 0:35 Szombat délben döntenek a Balatonátúszásról Szombat délben döntik el, hogy vasárnap meg lehet-e rendezni a 29. Coca-Cola Balatonátúszást - erről tájékoztatták csütörtökön az MTI-t. 2010. július 29. 13:10 Olimpiáról és BL-döntőről álmodik a világválogatott / Szívesen kipróbálná magát a Bundesligában Interjú Iváncsik Gergővel a világválogatott szereplésről, álmokról, a Veszprém és válogatott esélyeiről, külföldi karrierről. 2010. július 28. 17:56 Sinka Mocsait szeretné kapitánynak Az MKSZ elnöke felkérte Mocsai Lajost, hogy 2012. augusztus 31-ig vállalja el a férfiválogatott szövetségi kapitányi tisztét. 2010. július 28. 14:44 Moldáv ellenfél vár a Füredre A Balaton-partiak a KEK harmadik körében a moldovai Olimpus 85 USEFS együttesével találkoznak. 2010. július 27. 19:58 Iváncsik gólokkal bizonyított a világválogatottban / Rhein-Neckar Löwen–Világválogotatt 31:34 (17:16) Az MKB Veszprém KC magyar válogatott balszélsője három gólt szerzett a világválogatott színeiben a német Löwen ellen. 2010. július 27. 8:19 Hudi Ákos ezüstérmes a junior vb-n Hudi Ákos ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben a kanadai Moncontban rendezett junior atlétika világbajnokságon. 2010. július 25. 21:33 A hajrában fordított a Veszprém / Veszprém FC–Kaposvölgye 3-2 (1-2) Fordulatos felkészülési mérkőzésen szerezte meg idénybeli első győzelmét a Veszprém FC a Kapsovölgye ellen. 2010. július 24. 19:10 Sorsoltak a labdarúgó másodosztályban A Veszprém FC a fővárosban kezdi meg az NB II küzdelmeit, majd a Barcs együttesét fogadja. Megyei rangadó október végén Ajkán. 2010. július 23. 17:07
... 1494 1495 1496 1497 1498 ...
közélet
Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. A kádártai kolbásznak nincsen párja Nagyon gyenge szóvicc lenne, ha azt mondanánk, „nagy kolbászolással találkozott az, aki szombaton Kádártán kolbászolt”, ezért inkább galériánkon keresztül mutatjuk meg az immáron hatodik alkalommal megrendezett és idén is nagy népszerűségnek örvendő kolbászfesztivál legjobb pillanatait, ahol a közel húsz csapat között nemcsak helyiek, hanem a közeli falvakból érkező baráti társaságok is voltak. Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Akit a hátúszásra találtak ki... "Milyen jó, hogy egészségesnek születtünk. A versenyeken olyan testi fogyatékossággal élő gyermekeket látok, amit korábban el se tudtam képzelni. Ezeknek a gyerekeknek micsoda akaraterejük van! Itt tűz van a szemekben." Néha úgy érezzük, hogy felemésztenek a napi gondok, nem látjuk a kiutat; pedig minden csak viszonyítás kérdése, s gyakran ez is erőt ad kilábalni egy problémából. Az egészség minden helyzetben egy értékelhető plusz az életben. Amióta Hencsei László Birnbauer Botond paraúszó edzőjévé vált, merőben átértékelte az életét, a mindennapjait. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira.
kézilabda
Női kézilabda BL: a Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó. Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba Nagy Benedek a szezon végén távozik a jelenleg német másodosztályú Balingen-Weilstetten férfi kézilabdacsapatától és újra a spanyol élvonalbeli Recoletas Atlético Valladolid játékosa lesz.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.