Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Markó-Valentyik Anna

A Kabóca Bábszínház készen áll rá, hogy európai szintű teátrummá váljon Life&Style A Kabóca Bábszínház készen áll rá, hogy európai szintű teátrummá váljon Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész, színésznő, rendező, a Kabóca Bábszínház művésze, férje Markó Róbert író, dramaturg, rendező, s a Kabóca Bábszínház igazgatója. Most párosinterjút adtak lapunknak többek között arról, miként működnek a dinamikák a házaspár életében úgy, hogy közben egy intézményben dolgoznak. A Kabóca Bábszínházról, a teátrum terveiről, és arról is szó esett, miként sikerült a kultúrakedvelőkkel megértetni, hogy a báb műfaja nem csupán a gyermekeknek szól. 2025. december 11. 12:03 Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan színház Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan A Kabóca Bábszínház legújabb babaszínházi előadásában a beszédtanulás, az első hangadások kerülnek művészi és játékos fókuszba. A Hangoló című darab dramaturgja, Szántó Viktória, valamint Markó-Valentyik Anna, az előadás rendezője tisztázták a csecsemőszínház műfajával kapcsolatos tudnivalókat, és elmondták, miért lehet igen nagy szerepe a művészi értéken túl, hogyan szeretnék segíteni a szülőket abban, hogy a különböző babákat érintő fejlődési szakaszokról minél többet tudjanak. 2025. április 17. 17:23 Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész, színésznő, rendező, a nagyközönség a nemrég megjelent Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben láthatta, méghozzá Rita szerepében. A Kabóca Bábszínház művészével beszélgettünk szakmai alázatról, sokműfajúságról, Sztárban sztárról, nyitottságról, és arról, miként viszonyul ahhoz, hogy sokan a hasonlóság miatt „a magyar Sandra Bullock”-ként emlegetik… 2025. január 22. 20:38 'Biztos vagyok benne, hogy a zene egy olyan ősi és ereinkben csörgedező dolog, ami a többségre nagyon nagy erővel hat.' – interjú Markó-Valentyik Annával Kabóca Bábszínház 'Biztos vagyok benne, hogy a zene egy olyan ősi és ereinkben csörgedező dolog, ami a többségre nagyon nagy erővel hat.' – interjú Markó-Valentyik Annával November 30-án mutatja be a Kabóca Bábszínház a Mennyei muzsika című adventi előadását, melynek megálmodója Ladányi Andrea Liszt Ferenc-, Harangozó Gyula- és Kossuth-díjas, érdemes művész. Ez alkalommal Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas színésznő adott interjút. 2024. november 24. 14:41
közélet
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.