A magyar politika szereplői is búcsúznak Ferenc pápától
A magyarországi pártok és vezető politikusok sorra adják ki közleményeiket, amelyekben Ferenc pápa halálhírére reagálnak.
Erdő Péter: a Szentatya a szívében őrizte a magyar népet
Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a köztévében.
Meghalt Ferenc pápa
Húsvét hétfőn hajnalban elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház feje vatikáni otthonában. Az egyházfő 88 éves volt – közölte a Vatikán.
Ferenc pápa: bontsuk el a minket elvárasztó barikádokat!
A szeretet győzedelmeskedett a gyűlölet fölött, a fény a sötétség fölött, az igazság a hamisság fölött. A megbocsátás győzedelmeskedett a bosszú fölött – mondta a pápa ünnepi beszédében Rómában. Hozzátette: a gonosz nem tűnt el a történelemből, velünk marad a legvégéig, de már nem az övé az előny: nincs hatalma azok fölött, akik elfogadják ennek a napnak a kegyelmét.
Szemerei János: a hit nem a hiszékenységről szól
Hinni nem könnyű és jól is van így, mert a hit nem a hiszékenységről szól, ahogy a húsvét sem - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban.
Steinbach József: a húsvéti örömhír üzenete, hogy van reménység, van jövő
A húsvéti örömhír azt üzeni, hogy van reménység, van jövő, itt és most - fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
Erdő Péter: a keresztény ember feladata meglátni és megmutatni a feltámadás fényét a zavaros, félelemmel teli világban
A keresztény ember feladata meglátni és megmutatni a feltámadás fényét a mai zavaros, félelemmel teli világban - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a köztévében.
Udvardy: Az örök élet reménye ad bátorságot és örömet
A Veszprémi Érsekség honlapján tette közzé húsvéti üzenetét Udvardy György érsek.
Több mint 400 ezer forint gyűlt össze Simi műtétjére a jótékonysági hidegfürdőzésen
Példaértékű összefogással segített a közösség Siminek, a ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiúnak, aki számára a mindennapi mozgás is fájdalommal jár.
A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról
Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról.