Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
18°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
18°C

közélet

„Szeptemberre mindennek el kell készülnie a közgáz új épületében” Az oktatási bizottság tegnapi ülésén ellátogatott a Csap utcába, hogy megvizsgálják miként halad a volt Nagy László iskola felújítása. A szeptember elsejei iskolakezdésre az utolsó szögnek is helyén kell lennie, - mondta a Vehírnek Némedi Lajos az Oktatási Bizottság elnöke. A Közgazdasági Szakközépiskola átköltöztetésére azért van szükség, mert a várbeli épület mára szinte életveszélyessé vált, rekonstrukciója pedig annyiba kerülne, hogy azt egyelőre nem tudja biztosítani az önkormányzat. Az átköltöztetésről egy korábbi közgyűlésen döntöttek, a Csap utcai épület felújítására az önkormányzat saját forrásából 183 millió forintot különített el. 2008. június 19. 14:18 „Fogják vissza a hazugsággyár turbósítását” Egymás ellen uszította a nyugdíjasokat, illetve a fiatalokat és az idősebbeket Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára veszprémi fórumán - mondta Vereskuti Béla önkormányzati képviselő és Demeter Sándor, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület veszprémi alelnöke. Kikérik maguknak azt a hangnemet is, ahogy államtitkár mellett felszólalók ráförmedtek azokra, akik nem értettek egyet az elhangzottakkal. 2008. június 19. 13:27 Mártírok útja: útátadás június 30-án A Mártírok útja befejező munkálatai előtt került átadásra Veszprém város, első Uniós, pályázaton elnyert, önrészt igazoló oklevele. Pál Béla a Közép-dunántúli Fejlesztési Tanács elnöke gratulált a sikeres pályázathoz, az abban elnyert 188 millió forinthoz. Debreczenyi János polgármester ígéretet tett arra, hogy ezzel az útszakasszal koránt sem fejeződtek be a város belterületi utcáinak felújítása. 2008. június 19. 13:22 Kitűnően vizsgázott a motoros találkozó / – jövőre óriási jubileumi buli – A kiemelkedően jó szervezői és rendőri összmunkának köszönhetően nagyon jól sikerült a 9. Nemzetközi Harley-Davidson Motoros Találkozó Alsóörsön. A több ezres, szinte állandóan mozgásban lévő tömegben nem történt baleset. Jól vizsgáztak a baleset-megelőzéssel megbízott csoportok, s fegyelmezett volt a közönség is – mondta Váradi Károly ezredes, a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója. 2008. június 18. 17:44 „Az adóreformért együtt kell küzdenünk” dr. Bense László Erik, az MDF megyei alelnöke a napokban tért haza Szlovéniából. Azt mondja, a szlovénok az élő példa arra, hogy javíthat a gazdasági növekedésen az egykulcsos adórendszer. Szlovéniában ez a kulcs 19 százalék, GDP-jük pedig mára eléri a 14 százalékot. Bense László Erik a közelmúltban lett az MDF megyei alelnöke, városi elnöki székében Szeles József váltotta. Az alelnök azt mondja, egységes az elv és a stratégia: Össze kell fognia a jobb oldali pártoknak, mert a közös cél csak kompromisszumokkal érhető el. 2008. június 18. 16:34 Már Bulgáriába is repülhetünk Sármellékről Szerda reggel indul a FlyBalaton repülőtérről az első burgaszi charterjárat a Robinson Tours szervezésében - tájékoztatta közleményben a sármelléki repülőtér. A Bulgaria Air nemzeti légitársaság 110 férőhelyes Bae 146 típusú gépeivel, szerdánként, szeptember 3-ig hetente repülhetnek az utasok Sármellékről Burgaszba és vissza. A Fekete-tenger partjára a Balatontól 1 óra 40 perc a menetidő. 2008. június 18. 15:27 Hogy ne csak laposra tapossuk! Pack palackzsugorítókat szerel fel a kiemelt közintézményekhez az Észak-Balatoni Hulladéktársulás. A berendezések azt a célt szolgálják, hogy a kiürült üdítős műanyagüvegeket megfelelően szelektíven gyűjtsük. Korábban már volt egy hasonló akció, mely arra szólított fel, hogy tapossuk laposra a palackokat, a zsugorítókkal most egyetlen mozdulattal préselhetjük az amúgy környezetszennyező hulladékot. 2008. június 18. 12:17 Egyetemi képzést támogat a MOL Első alkalommal végeztek olajipari ellátási lánc optimalizáló szakmérnökök a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a MOL által indított nemzetközi képzésben. 2008. június 18. 11:28 Székely Andrea lehet a Kabóca új igazgatója Három pályázat érkezett a Kabóca Bábszínház igazgatói posztjára április 28-án kiírt pályázatra. Az előző igazgató Kovács Gáborján a közelmúltban mondott le, a munkában a továbbiakban is részt venne, de az intézmény vezetését nem vállalja. A három pályázó közül ketten már dolgoztak a Kabóca Bábszínházban, Bíróné Bognár Ágnes 2000-től szervezői munkakört töltött be, 2006 óta pedig az ajkai bábszínházban ír és díszletez. Tamás Erzsébet 1993 óta a Kabóca bábszínésze és rendezője. A szakmai szakértői vizsgálóbizottság egyöntetűen Székely Andrea pályázatát támogatta, aki korábban a budapesti Kolibri Színház bábművészeti vezetője volt, - mondta a Vehírnek Porga Gyula alpolgármester, a bizottság elnöke. Székely Andrea kinevezéséről június 26-án dönt a városi közgyűlés. Az új igazgató megbízása július elsejétől 5 éves időtartamra szól majd. 2008. június 18. 11:16 A Szerencsejáték Zrt. támogatja a gici gyermekotthont Sportszerek és más fejlesztő eszközök beszerzésére biztosított 900 ezer forintot a Szerencsejáték Zrt. a Veszprém megyei gici községben működő,hátrányos helyzetű kicsiket segítő gyermekotthon részére. 2008. június 18. 11:14 Magyar rendőrök az Adrián Július 1-jétől ismét dolgoznak magyar rendőrök Horvátországban, az Adrián, de a korábbi évekhez képest többen lesznek, és hosszabb ideig is tart majd a külszolgálatuk - közölte az ORFK közterületi és őrszolgálati osztályának vezetője szerdán. 2008. június 18. 11:08 Befejezték a szárszói konferenciát Befejeződött a Fidesz első kétnapos konzultációja Balatonszárszón, ahol a következő héten is folytatódnak a választókerületi elnököknek, képviselőknek tartott „tréningek”. 2008. június 18. 11:03 Életfát faragtak Kádártán Politikusok vájták először a vésőt Merencsics Tibor életfájába. Merencsics Tibor szobrászművész, a Lovassy Gimnázium rajz szakos tanára kopjafa helyett az élet fáját készíti el augusztus huszadikára, azt szeretné, ha a munkából minél többen kivennék a részüket, hiszen így a műalkotás az összefogás jelképe lehet. Elsőként országgyűlési, önkormányzati képviselőket hívott saját otthonába, a kádártai Egres utcába, hogy fogjanak fűrészt, vésőt és kalapácsot. Az emlékművet a városrész határában, a forrás mellett fogják felállítani augusztus 19-én. 2008. június 18. 9:39 A kormány nem tervezi a nyugdíjkorhatár emelését / – az Országos Idősügyi Tanács titkára Veszprémben – A nyugdíjak kompenzálásáról nem lehet mellébeszélni, hiszen a számok magukért szólnak – mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján. A fórumon Korózs Lajos arról is szólt, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem tervezi a kormányzat a nyugdíjkorhatár felemelését. A politikus, aki az Országos Idősügyi Tanács titkára is, inkább a foglalkoztatás kiszélesítését látja célravezetőnek. 2008. június 17. 22:37
... 1605 1606 1607 1608 1609 ...
sport
Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Futsal MK: Veszprémben emelik a magasba a kupákat a hétvégén Szombaton és vasárnap a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban rendezik a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben a nőknél a DEAC sorozatban a hatodik trófeájára hajt, a férfiaknál pedig a bajnok a címvédővel csap össze az elődöntőben. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés versenyén Kós Hubert egy első- és egy harmadik hellyel kezdett idei első nagymedencés úszóversenyén, a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén.
kézilabda
Női kézilabda MK: a Győr véget vetne a Ferencváros remek sorozatának A női kézilabda Magyar Kupa hétvégi, tatabányai négyes döntőjében a bajnok Győri Audi ETO KC véget vetne a Ferencváros remek sorozatának, a legutóbbi négy idényben ugyanis a fővárosiak nyerték a trófeát. Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatósága Megalakult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, amely pénteken megkezdte munkáját Pitz András vezetésével. Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.