Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
13°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
13°C

közélet

Jubileumi Lovasi Napok – tizedszer / – zsoldosok, énekesek, íjászok és népes közönség – A Balaton gyöngyszeme Lovas, amely ősidőktől kezdve szőlőtermesztéssel foglalkozik. Csupán párszáz lakosú falu, mégis itt rendezik meg 1999-től a hagyományteremtő, háromnapos rendezvénysorozatot, amely Lovasi Napok néven közismert szerte az országban. A program célja megismertetni a településre jellemző borokat, valamint a lóval kapcsolatos történelmi hagyományokat. Mindezek érdekében különféle látványos és szórakoztató produkciókkal készülnek a rendezők. A sikeres lebonyolításban nagy szerepe van a településen működő civil szervezeteknek, az állandó és nyaraló lakosoknak, a község támogatóinak, illetve mindazoknak, akik látogatják a Lovasi Napok rendezvényeit. 2008. július 12. 9:18 „Gázolnak” a kerékpárosok / Teljesítménytúra szombaton a Bakonyban Holnap 11.alkalommar rendezik meg a Magas-Bakony legszebb tájain áthaladó Gázló Teljesítménytúrát. Kitratást, és jó állóképességet igényel a "kemény" terep. A vállalkozó szelleműek 90 és 130 km-es táv között választhatnak. 2008. július 11. 16:00 Tolvajok, betörők, károkozók / nem volt szerencséje a postai betörőknek A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, dr. Váradi Piroska tájékoztatta honlapunkat a bűnügyekről. Tegnap egy herendi családi házból 3 millió forint értékben herendi porcelánokat tulajdonítottak el trükkös besurranásos módszerrel. A módszer az volt, hogy E.ON-os szakembernek kiadva magukat „oszlopállítás” ürügyén jutottak be a lakásba. Egy korábbi ügyben pedig „tv-kábel fektetés” ürügyén mentek be és emelték el a háziak értékeit. A rendőrség ezúton hívja fel alakosság figyelmét, hogy miután megnövekedtek az ilyen elkövetések, legyenek óvatosabbak, körültekintőbbek és gyanakvóbbak! 2008. július 11. 14:01 Családok kongresszusa Veszprémben / – család nélkül nincs nemzet – Ünnepélyes megnyitó és színes programok keretében vette kezdetét a Városi Művelődési központban a VII. Családkongresszus. A népesedés családnapja alkalmából rendezett eseményt Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott a városnak, mely helyet biztosított, valamit Veszprém több intézményének, melyek lehetőséget biztosítanak a családoknak, hogy meglátogassák a nevezetességeket. A megnyitón részt vettek a konferencia védnökei: Stolár Mihány, a megyei önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, valamint Debreczenyi János, a Veszprém polgármestere, aki köszöntő beszédében a család fontosságát hangsúlyozta, miszerint a család nélkül nincs nemzet: „A nemzet az otthon, a haza, a valahová tartozás biztonsága.” 2008. július 11. 13:29 Vallomást tett az elfogott gázoló / – két áldozat maradt utána – Két embert gázoltak halálra július 8-án, kedden éjszaka Várpalota külterületén egy buszmegállóban. A segítségnyújtás és megállás nélkül továbbhajtó járművezetőt a rendőrség azonnal keresni kezdte, s a gyanúsított ellen elfogatóparancsot adtak ki. 2008. július 11. 12:22 Hullámok közt a Föld körül 1 hajó, 3 fő, 160 nap, több ezer kilométer. A két fiúból és mozgáskorlátozott lány társukból álló maroknyi csapat nem kevesebbre vállalkozik, mint a Föld megkerülésére. A fiatalok nem csak, mint sportemberek, hanem mint a Természetesen az Egészségeért Egyesület tagjai is szállnak majd vízre, teljesítményükkel a környezettudatos gondolkodást és a toleranciát hirdetik. Ha sikerül kísérletük, sok társuk élenjárójaként, példaképeként mutatják majd meg, hogy a testileg, szellemileg sérült emberek is élhetnek teljes életet. 2008. július 11. 10:21 Jól pályázott a megye / – félmilliárd forint támogatás állami költségvetésből – Míg 2007-ben egymilliárd, addig az idei évben 2,5 milliárd forint állt rendelkezésre állami költségvetésből származó források, vissza nem térítendő támogatások megszerzésére pályázati úton – mondta a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön Szentkirályszabadján. A sajtótájékoztató helyszíne jelképes azért, mert a Veszprém megyei település az elmúlt évi „CÉDE” (Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttségek nélkül) pályázaton 5 millió forintot nyert el a polgármesteri hivatal tetőhéjazatának cseréjére, melynek munkálatai most folynak – tette hozzá Pál Béla. 2008. július 10. 16:55 Túl hangos: Szeretnék elkerülni a konfliktusokat / Utcazene előtti bejárást tartottak a belvárosban Porga Gyula alpolgármester, a rendőrség, a közterület felügyelet és az Utcazene Fesztivál szervezői együtt járták be a jövő hét kedden kezdődő rendezvény főbb helyszíneit. Erre már csak ezért is szükség van, hogy meggyőződjenek arról, a legoptimálisabb pontokat jelölték ki a belvárosban a színpadok felállítására. Mivel lakókörnyezetet érint a fesztivál, évek óta sok a tiltakozó – őket szeretnék megnyugtatni, hogy ügyelnek majd a rendre és éjfél után nem fog zene szólni az utcán. A környéken lakókat is meghívták a bejárásra. Viszont úgy tűnik nem sikerül idén sem csitítani az indulatokat. 2008. július 10. 16:53 Mégis csak lesz pályázat az onkológiai centrumra / Járóbeteg ellátás ugyan nem lesz, de a vérellátó bekerülhet a pályázatba Az elmúlt hetekben, hónapokban többször beszámoltunk arról, hogy Veszprém megye és a kórház türelmesen vár a megfelelő pályázat kiírására, hogy a sok éves ígérgetés után elkezdhessék az onkológiai centrum kivitelezését. Régiónkban máig nincs olyan intézmény ahol sugárkezelést kaphatnak a daganatos betegek. Az országos rákellenes programban Veszprém központként nevesítve szerepel, ez idáig mégsem volt előrelépés. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a közelmúltban kijelentette, ha lesz pályázat, ha nem megépítik az onkológiai centrumot, akár önerőből és külső beruházó bevonásával is. Nem kellett sokáig várni, Pál Béla a KDRFT elnökének közbenjárására Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Veszprémbe látogatott és bejelentette egy hónapon belül benyújthatjuk a forrásigényt, s egy jó pályázattal nem kérdéses, hogy nyerni fogunk. A miniszter azt ígérte, még az idén eredményt is fognak hirdetni. 2008. július 10. 15:44 A városba indulok Fiatalok... Bezzeg az én időmben, akkor még nem így volt. Azóta megváltozott a világ. A sok italozás, meg a paráználkodás, az! Arcátlanok! Csak négy lépésre vagyok az ajtótól. Felszáll szó nélkül, még előre sem enged. Nem látja, hogy nehezen járok? Micsoda udvariatlanság... Legalább az igazolványomat nem kell elővennem. Remélem látják, hogy nyugdíjas vagyok... 2008. július 10. 11:52 A mosoly, mint fizetőeszköz A várpalotai Bartos Sándor iskola 2007 szeptemberében egyedi óvodai csopotot indított hátrányos és sérült gyermekek részére, ahol magas szintű szakképzett nevelés mellett különleges terápiás foglalkozások gazdagítják a tanintézményt, ahol a gyermek a legfontosabb. Pócsik József 1998 óta sikeres igazgató, Antalka Zsoltné pedig nevelőként alappillére az óvodának.Az intézmény speciális programjáról, a mai oktatási nehézségekről velük beszélgettünk. 2008. július 9. 23:24 Adni jó! Európai Fejlesztési Napok lesznek Strasbourgban 2008. november 15-17. között különleges tartalommal és különleges összetételű résztvevőkkel. Tagállami helyi és területi önkormányzatok vezetőiről és fejlődő országbeli megfelelőikről van szó, akik legfeljebb egy éve már kapcsolatban állnak egymással, vagy szeretnének partneri viszonyra lépni az észak-dél párbeszéd és a szolidaritás mentén. 2008. július 9. 20:01 Szívtől szívig / Almádi gondolatok a gyermek-szívátültetésről Balatonalmádi a második otthona a gyermek-szívsebész professzornak. Korunk sztárcsináló, gellert kapott világában nem a fontos hírek szokták beborítani a címlapokat, nem az értékek szétkürtölésétől hangos a média, a „divatos” magazinok sem a kiváló emberek életpályáinak bemutatásától remélik példányszámaik növekedését. Azt pedig még Balatonalmádiban is kevesen tudják, hogy a hazai gyermek-szívátültetéseket végző orvosprofesszor évtizedek óta itteni nyaralójában tölti minden szabadidejét, és imádja ezt a várost. Az első gyermek-szívátültetés Magyarországon 2007. október 18-án, a második 2008. március 14-én történt. Mindkettő dr. Hartyánszky István gyermek-szívsebész nevéhez kötődik. 2008. július 9. 15:30 Rajtra készen a tó körül Interjú Tomcsányi Gáborral, az SCD Holding vezérigazgatójával 2008. július 9. 14:07
... 1593 1594 1595 1596 1597 ...
sport
Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart Pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, melyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. Rangadó Úrkúton: tovább élesedik a harc a dobogóért A bajnoki cím sorsa már eldőlt, a dobogó második és harmadik fokáért azonban továbbra is nagy csata zajlik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Superbike-vb: visszatér a mezőny a Balaton Park Circuitre Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság mezőnye, amely most hétvégén, péntektől vasárnapig visszatér a Balaton Park Circuitre. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket. 
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere Hanusz Egon hét góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 31-30-as hazai győzelméhez az Istres Provence HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Egygólos előnnyel utazhat Berlinbe a Veszprém Fantasztikus hajrát produkálva, ötgólos hátrányból felállva 35–34-re legyőzte a vendég Füchse Berlin együttesét a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerda esti mérkőzésén. A vb-selejtező előtt rendezik a Veszprémi Kézilabdázás Napját Május 17-én, a férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt rendezik meg első alkalommal a Veszprémi Kézilabdázás Napját a sportág legendás képviselőinek részvételével. Remili nélkül várja a BL-negyeddöntőt a Veszprém Biztossá vált, hogy Nedim Remili nem lép pályára a One Veszprém HC Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének csütörtök esti, hazai első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.