Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Veszprém szülinaposa / 50. évfordulóját ünnepli a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Rézfúvós zenekar kíséretében ünnepelték ma délután 5 órakor a veszprémi állatkert 50. születésnapját, mely fél évszázaddal ezelőtt, szintén pénteki napon, percre pontosan ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. Az összegyűlteket Török László igazgató, majd Czaun János, Veszprém alpolgármestere köszöntötte, aki többek közt úttörő korára is visszaemlékezve büszkén mesélte, hogy milyen lelkesen segített az akkori alkalmazottaknak a bagolyketrec takarításában. Az 1960. óta a város által üzemeltetett vadaspark a kezdeti 2-3 ezres hétvégi látogatottságát az évek során megduplázta, a külföldről városunkba érkezők számára is kedvelt látványosságként van számon tartva. A vendégeket a rövid beszédek után pezsgő, üdítő és torta várta, akik pedig a kapukon belülre indultak, a nosztalgia jegyében 50 évvel ezelőtti áron, 5 forintért válthatták meg belépőjüket. 2008. augusztus 1. 19:57 Kapjanak valóságos lehetőséget a civilek a jogalkotásban / – az MDF a civilek zászlóvivője kíván lenni – Huszonnyolc, Veszprém megyében működő civil szerveződés képviselőivel találkozott pénteken a Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke, Kuti Csaba, illetve vendége, az emberi, jogi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, Pettkó András országgyűlési képviselő. A téma a civil szerveződések társadalmi szerepe, illetve annak megerősítése volt. 2008. augusztus 1. 17:19 Közös a cél, amiért együtt kell izzadnunk! / Születésnapot ünnepel a veszprémi állatkert Nehezen indult az idei év. A hideg, csapadékos tavasz miatt a látogatók száma a felére csökkent, de sikerült behozni a lemaradást. A mai adatok szerint 20 százalékkal több eddig a vendég, mint tavaly ilyenkor - mondta születésnapi köszöntőjében Török László igazgató a Gulyadombon, ahol már szemmel láthatóan készülnek a további fejlesztésekre. Finisében van a vadaspark legnagyobb projektjének pályázata. Ha ősszel aláírhatják a KDRFT-vel a 420 milliós támogatást, még az idén elkezdik felépíteni a csimpánzházat, mely a maga 600 négyzetméteres területével egyedülálló lesz Közép-Európában. 2008. augusztus 1. 17:14 Karácsonyról a nyár derekán / – nyári szünetre mennek Füred képviselői – Nyári szünete előtti utolsó soros ülését tartotta csütörtökön Balatonfüred képviselő-testülete. Napirenden szerepelt többek között a kibővült hegyközség beszámolója, a városi lap kiadása, illetve a „közelgő” karácsonyi díszkivilágítás. 2008. augusztus 1. 16:18 Droghálózat bukása / – kábítószerhiány Veszprémben – Az innen-onnan kiszivárgott kósza hírek körüli bizonytalanságnak tett a végére pontot ma a rendőrség: egy január óta folyó kábítószerügylet zárult le nagyon sok résztvevővel, akár életfogytig is tartó büntetések kilátásba helyezésével. 2008. augusztus 1. 14:27 Füredi volt a szerencsétlenül járt mentőhelikopter / – az üzemanyaggal lehetett a probléma? – Mentési feladat közben tegnap szerencsétlenül járt egy mentőhelikopter – adták közre tegnap a hírügynökségek. A mentőhelikopter Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült gyermekkel és édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal. Az EC-135-ös gép Kiskunlacháza és Apajpuszta között kényszerleszállásba kezdett, ám eközben pár száz méterre a Kunszentmiklós-Budapest vasútvonaltól lezuhant. 2008. augusztus 1. 13:55 Felvettek Veszprémbe, anyu! / Túlképzés és szakemberhiány, a sikerszakok idén sem változtak Július 24-e idén nagy nap volt a felvételizők számára. Az érettségi fáradalmait kipihenve a további tudást szomjazók remegő kézzel ülhettek Internet elé, hogy megtudják, bekerültek e a megjelölt egyetemre vagy főiskolára. Az eredmények közel 81000 jelentkezőnek hozták meg az örömkönnyeket, majdnem 16000 társuk számára viszont a pótfelvételi vagy a következő év adhat esélyt a bejutásra. A Pannon Egyetem ebben az évben kivételes sikert könyvelhet el, idén ősszel 2661 főt vár padjaiba, ami az előző évek csökkenő tendenciáin fordítva 6,4 százalékos emelkedést jelent. Statisztikáknak se szeri, se száma, de a számok mögött érdekes összeföggésekre bukkanhatunk. 2008. augusztus 1. 13:50 Bolgár magyar katonai együttműködés / A két vezérkari főnök Veszprémben egyeztetett A bolgárok csak januárban tértek át a professzionális haderőre, melyben nekünk már több éves tapasztalatunk van. Ezeket most megosztjuk kollégáinkkal, hogy segítsük munkájukat - mondta Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Zlatan Kirilov Sztojkov az ő hívására érkezett hazánkba. Többek közt Székesfehérváron és Veszprémben tett látogatást a bolgár delegáció. Tanulmányozták az Összhaderőnemi Parancsnokság struktúráját, működését, valamint a modern légvédelmi eszközeinket is. 2008. augusztus 1. 13:44 Az anyatej pótolhatatlan / Veszprémben is megünnepelték a Szoptatás világnapját Több mint 300 kismamát hívtak meg Veszprémben a Völgyikút étterembe egy közös ünneplésre, ennyien vannak, kik 6 hónapig kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket. Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánították a Szoptatás Világnapjának, hazánkban először egy évvel később, 1993-ban ünnepeltük meg. Ezen a napon a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az anyatej pótolhatatlan, hiszen a különböző tápszerek nem tartalmaznak immunglobint, így nem védik a babát a betegségekkel szemben. Azok a gyermekek, akiket legalább 6 hónapig szoptat az édesanyjuk, fejlettebbek, egészségesebbek - arról nem is szólva, hogy a születés után, a szoptatás teremti meg anya és gyermeke között a közvetlen, bensőséges kapcsolatot. 2008. augusztus 1. 13:09 Csoda készül Fűzfőn? / – miniszteri látogatás a Nitrokémia telepén – A biofinomító terveivel is megismerkedett a környezetvédelmi miniszter a Nitrokémia Zrt.-nél csütörtökön tett látogatása során. Dr. Szabó Imre a térség két országgyűlési képviselője, Nagy Jenő és Pál Béla meghívására érkezett az egykori ipari fellegvárba, Balatonfűzfőre. A tárca első embere először tájékoztatót hallgatott meg a zrt. vezetésétől és szakembereitől a nemrég befejeződött kárelhárítási munkálatokról, majd az újabb fejlesztési elképzeléseket ismerte meg (a fórumon a sajtó munkatársai nem vehettek részt). 2008. július 31. 23:44 Potom pénzért külföldi tulajdonba kerülhet a magyar termőföld? / A Magosz elutasítja a tervezett támogatási rendszert Új, úgynevezett SPS (összevont terület alapú) támogatási rendszer bevezetésére készül a kormányzat. A Magosz szerint az egyébként csak néhány évre szóló szabályozás ellehetetleníti a magyar gazdákat, mert nem földtulajdon területe alapján ítélné meg a mezőgazdasági tevékenységhez járó támogatást. Az új rendszer szerint a támogatás egyik alapja a történelmi komponens. Ez annyit jelent, hogy a kiválasztott évben adott területen gazdálkodók járnak jól. Vagyis aki 2006-ban bérbe adta földjét az súlyos összegektől esik el, földje pedig jelentősen veszít értékéből. Így ha meg kell nyitnunk a földpiacunkat, jóval értékén alul, külföldiek vásárolhatják fel a magyar földet. Az agrártárca állításával szemben nem uniós kötelezettségünk az átállás - mondta veszprémi sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke. 2008. július 31. 16:27 Megérdemelt elismerések a virágot szeretőknek / – összefogással a szebb Veszprémért – Szerdán végre nem a pártpolitikáé volt a főszerep a városházán, hanem az esztétikai szépé. Ekkor osztották ki ugyanis a 2008. évi virágosítási verseny díjait. 2008. július 30. 23:10 Motoros halála Tihany és Aszófő között / – a mentők jelentik – Tragédiával végződött tegnap egy motoros élete, aki Tihany és Aszófő között egy másik motorral ütközött 17 óra után. A kiérkező mentősök még küzdöttek az életéért, de a sérülések súlyossága már ezt nem tette lehetővé. 2008. július 30. 20:36 Megjelentek az újabb turisztikai pályázatok / Közel 200 millióban bízik a Balaton Kihirdették a turisztikai pályázatokat. Termékfejlesztési feladatokra a Balaton régió összesen 190 milliót kaphat. A 2008-as célirányzott keretből a regionális szintű pályázatok támogatására mintegy 1,5 milliárd a keret – tájékoztatott Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Azokat a terveket, elképzeléseket támogatják, melyek növelhetik a turizmusból származó bevételt a régióban. 2008. július 30. 17:16
... 1553 1554 1555 1556 1557 ...
sport
Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Lukas Jörgensen – hosszú kihagyás vár a Veszprém nyári igazolására Megérkezett a hétfő esti vizsgálat eredménye: elszakadt Lukas Jörgensen elülső keresztszalagja. A dánok olimpiai és világbajnok beállósa hosszabb rehabilitáció elé néz. Pergel szerint extra teljesítmény kell Izland ellen A balátlövő Pergel Andrej szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak extra teljesítményre lesz szüksége, hogy kedden legyőzze Izlandot az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Fazekasnak a támadások miatt van hiányérzete Az irányító Fazekas Gergőnek van némi hiányérzete az Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátéka miatt a csoportkör második fordulója után. Csányi: négy év múlva ott leszünk a vb-n Négy év múlva ott lesz a magyar válogatott a labdarúgó-világbajnokságon - jelentette ki Csányi Sándor elnök, amikor az M4 Sportnak nyilatkozott a Magyar Labdarúgó Szövetség 125 éves fennállása alkalmából rendezett emléktábla-avatáson. Marco Rossi: Tóth Alex és Varga Barnabás is előrelépett Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Varga Barnabás és Tóth Alex számára is előrelépés, hogy külföldön folytatják pályafutásukat - bár utóbbi klubváltása még nem hivatalos. 125 éves a Magyar Labdarúgó Szövetség Fennállása 125. évfordulóját ünnepli - emléktábla avatással és gálavacsorával - hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Hanusz: teljesen rendben volt a támadójátékunk Az irányító Hanusz Egon szerint teljesen rendben volt a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátéka, ez is hozzájárult a 32-26-os győzelemhez Olaszország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. A kapitány szerint Bartucz meghatározóbb teljesítményt nyújtott Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint Bartucz László meghatározóbb teljesítményt nyújtott a magyar férfi kézilabda-válogatott kapujában, mint az olaszoknál a mezőny legjobbjának megválasztott Domenico Ebner, ez is hozzájárult a 32-26-os magyar sikerhez az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Bartucz: kordában tartottuk az ellenfelet A kapus Bartucz László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott kordában tartotta vasárnapi ellenfelét, Olaszországot, ennek köszönheti, hogy 32-26-os győzelmével biztosította továbbjutását az Európa-bajnokság csoportköréből a középdöntőbe. Férfi kézilabda Eb: az olaszok legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott az Európa-bajnokságon, mivel vasárnap 32-26-ra legyőzte Olaszországot a csoportkör második fordulójában, Kristianstadban.
kézilabda
Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Lukas Jörgensen – hosszú kihagyás vár a Veszprém nyári igazolására Megérkezett a hétfő esti vizsgálat eredménye: elszakadt Lukas Jörgensen elülső keresztszalagja. A dánok olimpiai és világbajnok beállósa hosszabb rehabilitáció elé néz. Pergel szerint extra teljesítmény kell Izland ellen A balátlövő Pergel Andrej szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak extra teljesítményre lesz szüksége, hogy kedden legyőzze Izlandot az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Fazekasnak a támadások miatt van hiányérzete Az irányító Fazekas Gergőnek van némi hiányérzete az Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátéka miatt a csoportkör második fordulója után. Hanusz: teljesen rendben volt a támadójátékunk Az irányító Hanusz Egon szerint teljesen rendben volt a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátéka, ez is hozzájárult a 32-26-os győzelemhez Olaszország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. A kapitány szerint Bartucz meghatározóbb teljesítményt nyújtott Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint Bartucz László meghatározóbb teljesítményt nyújtott a magyar férfi kézilabda-válogatott kapujában, mint az olaszoknál a mezőny legjobbjának megválasztott Domenico Ebner, ez is hozzájárult a 32-26-os magyar sikerhez az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Bartucz: kordában tartottuk az ellenfelet A kapus Bartucz László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott kordában tartotta vasárnapi ellenfelét, Olaszországot, ennek köszönheti, hogy 32-26-os győzelmével biztosította továbbjutását az Európa-bajnokság csoportköréből a középdöntőbe. Férfi kézilabda Eb: az olaszok legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott az Európa-bajnokságon, mivel vasárnap 32-26-ra legyőzte Olaszországot a csoportkör második fordulójában, Kristianstadban. Férfi kézilabda Eb: Feröer a legkisebb győztes Feröer-szigetek a legkisebb ország, amelynek férfi kézilabda-válogatottja valaha mérkőzést nyert egy nagy nemzetközi tornán. Női kézilabda BL: sorozatban harmadszor nyert a Ferencváros A Ferencváros 31-23-ra nyert horvát vendége, a Podravka Koprivnica ellen Érden a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában, vasárnap. Női kézilabda BL: a Debrecen idegenben győzte le a Győrt A címvédő Győr saját közönsége előtt 31-30-ra kikapott a Debrecentől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton, ezzel idénybeli első vereségét szenvedte el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.