Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Akikre ritkán gondolunk Az ismeretlen jó embernek állít emléktáblát a Józan Ész Társaság. Ők azok, akik a józan ész cselekvési lehetőségét megvalósítják. 2010. november 5. 0:03 Teljes szakaszon járnak a vonatok Péntektől nem kell buszraszállniuk azoknak, aki Szombathely felé utaznak vonattal. Október 4-én sérült meg a vasúti pálya Kolontárnál. 2010. november 5. 0:02 Érdemes befektetni Magyarország egyike annak 10 országnak, amely tavaly a legtöbbet javított az üzleti környezet minőségén. 2010. november 5. 0:01 Bővült a közvilágítás A most átadott kandelábereknek köszönhetően jelentősen javult a közvilágítás a Deák iskola előtt. Régóta vártak erre a helyiek. 2010. november 4. 8:00 A híd újra összeköt Szerda délután Benkő Tibor altábornagy átadta a hat nap alatt megépített új kolontári hidat. 2010. november 4. 4:03 Hárman a közgyűlésben A Fidelitas önkormányzati politikában megnövekedett szerepéről beszélgettünk a szervezet városi vezetőjével, Óvádi Péterrel. 2010. november 4. 4:00 A szakmai munkára kell koncentrálni Szükségem van arra, hogy nyugodt körülmények között dolgozhassam – mondta Nagy Piroska, független képviselő. 2010. november 4. 4:00 Megilleti, de mégsem Egy belső megállapodásra hivatkozva kérik, Nagy Piroska mondjon le képviselői mandátumáról. Elveszett az erre vonatkozó írásos bizonyíték. 2010. november 4. 4:00 Alanyi jogon jár a családi pótlék Nem változik a családi pótlék jelenlegi rendszere, a juttatás továbbra is alanyi jogon jár majd – döntött a kormány szerdán. 2010. november 4. 0:05 Folyamatosan készül a timföld Több mint 22 ezer tonna bauxitot dolgozott fel október 15-ei újraindítása óta az ajkai timföldgyár. 2010. november 4. 0:04 Több új autót adtak el Az előző év októberhéze képest idén 8,8 százalékos növekedés figyelhető meg. Az éves visszaesés így is közel 30 százalék. 2010. november 4. 0:02 November 4. A Jobbik Magyarországért Mozgalom veszprémi szervezete 1956. november 4. alkalmából megemlékezést tart. 2010. november 4. 0:01 Olcsóbban tankolhatunk Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. csütörtökön, a gázolaj ára nem változik. 2010. november 3. 13:00 Spanyol felajánlás érkezett A Spanyol Vöröskereszt katasztrófavédelmi felszereléseket tartalmazó segélyszállítmányt küldött a Magyar Vöröskereszt részére. 2010. november 3. 8:00
... 1282 1283 1284 1285 1286 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát. A Kielce legyőzésével tornagyőztes a Veszprém A magyar bajnok One Veszprém nyerte a spanyolországi Santanderben rendezett nemzetközi felkészülési tornát, miután a szombat esti fináléban nyolc góllal legyőzte a lengyel Kielcét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.