Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Lejárnak az e-matricák Éjfélig érvényesek a 2010-ben vásárolt éves autópálya e-matricák. Idén 40 ezer forintért válthatják ki a személyautóval rendelkezők. 2011. január 31. 0:03 Az építkezés éve Az LMP számára 2011 az építkezés éve lesz - összegezte a két választmányi szóvivő a párt kétnapos kongresszusának történéseit. 2011. január 31. 0:01 Kisebb utórengések voltak A szombat esti, 4,7 erősségű magyarországi földrengést több kisebb utórengés is követte éjszaka. 2011. január 30. 16:28 Adomány az alsó-ausztriai tartománytól Egy 50 ezer eurós adomány átadására került sor pénteken a veszprémi megyeházán, ahol az alsó-ausztriai tartomány elnöke tett látogatást. 2011. január 30. 4:00 Önkéntes segítség Ahhoz, hogy segíthessünk a vörösiszap-katasztrófa károsultjain, nem csak adományokra, hanem önkéntesekre is nagy szükség van. 2011. január 30. 4:00 Döntöttek a képviselők a megyegyűlésen Döntés született a Pápai Levéltár vezetői posztjáról és módosították a megyei kórház alapszabályát a megyegyűlésen. 2011. január 30. 3:00 Nem megfelelő a nyugdíjrendszer A novemberi 45 százalékról harmadára csökkent azok aránya, akik úgy gondolták, hogy inkább a magánrendszerben maradnak. 2011. január 30. 3:00 196 milliárd forint eva-bevételt várnak Az eva körbe azok a vállalkozások tartoznak, amelyek évi bruttó (áfával növelt) árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot. 2011. január 30. 2:00 Probléma a magas vérnyomás Az emelkedett vérnyomásérték a betegek jelentős részének éveken keresztül nem okoz panaszt, ezért sokszor évtizedek múltán fedezhetik fel. 2011. január 30. 2:00 Veszprémben is érezték a földrengést Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a Richter-skála szerint 4,8 erősségű volt a földrengés. 2011. január 29. 20:14 Kisorrszarvú program az állatkertben A Bécsi Állatorvostudományi Egyetem specialistái a veszprémi orrszarvúnál folyamatos hormonvizsgálatot folytatnak. 2011. január 29. 4:00 MSZP-vel vitáznak az alkotmányról Ha az MSZP nem változtat a döntésén, "javasoljuk, hogy a szocialista képviselők erre a bő egy hónapra mondjanak le fizetésükről". 2011. január 29. 3:00 Vadvirág Óvoda Szülők – Nevelők Bálja A Vadvirág Óvoda, hogy szorosabbra fűzze a családok és az intézmények közötti kapcsolatot, szombaton bált rendez. 2011. január 29. 2:00 Élettársak is jogosultak a családi adókedvezményre A jogszabály kimondja: a családi pótlékra jogosultak minden esetben igényelhetik a családi adókedvezményt is. 2011. január 29. 2:00
... 1259 1260 1261 1262 1263 ...
sport
Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Ronaldo 15 gólra van az ezres határtól Cristiano Ronaldo háromszor is betalált szaúdi együttese, az al-Nasszr csütörtök esti bajnokiján, így 985 gólnál tart karrierjében.
kézilabda
Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. Portóban is nyert, hibátlanul zárta a BL-csoportkört a Veszprém Százszázalékos mérleggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportját a One Veszprém, amely az utolsó forduló szerdai játéknapján 34–29-re győzte le a Porto együttesét. Női kézilabda Eb: Juhász Gréta is tagja a bő keretnek Az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Gréta is tagja a decemberi kontinenstornára készülő magyar női kézilabda-válogatott 35 fős bő keretének. Hibátlanul zárná a BL-csoportkört a One Veszprém Portóban A már biztos csoportelső One Veszprém szerdán 18.45-től Portugáliában, az FC Porto vendégeként fejezi be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörét. A szerdai találkozón így már nincs tétje a helyezéseknek, Xavi Pascual együttese ugyanakkor a hibátlan mérleg megőrzéséért lép pályára a Dragão Arénában. Golovin: a franciák elleni arcunkat kell mutatnunk az Eb-n is Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a decemberi Európa-bajnokságon is azt az arcát kell mutatnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely múlt héten, a franciák elleni felkészülési mérkőzéseken jellemezte. Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára Az új szövetségi kapitány, Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott számára.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.