Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kormány

Megújult a kormányzati ügyfélvonal Megújult a kormányzati ügyfélvonal, a 1818-as telefonszámon hívható központot Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Budapesten. 2014. augusztus 26. 15:44 Navracsics: nincs változás a magyar külpolitikában Nem lesz változás a magyar külpolitika irányában, folytatni fogja elődje, Martonyi János munkáját - szögezte le a Rzeczpospolita című lengyel napilapnak adott interjúban Navracsics Tibor magyar külgazdasági és külügyminiszter. 2014. július 17. 11:34 Sorra költöznek a Járási Hivatalba a hatóságok A héten sorra költöznek a felújított Rosos-kúriába az állami hivatalok, az örökségvédelmi hivatalt például már hétfőtől az új helyen találják. 2014. július 13. 17:02 Nemcsak a devizahiteleseknek segíthet Benyújtotta a kormány pénteken az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel. 2014. június 27. 15:21 Eljöhet a fair bankok ideje Orbán Viktor miniszterelnök szerint a devizahitelek ügyében elfogadott kormányzati akciótervvel új korszak veheti kezdetét: a tisztességtelen bankok után eljöhet a fair bankok ideje. 2014. június 27. 9:00 Ellenzék: Sesztáknak mennie kell Sorra szólítják fel az ellenzéki pártok Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert a lemondásra, mert a sajtóban megjelent hírek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter korábban jogászként több száz olyan vállalkozás megalapításában vett részt, amelyeket később nagy számban számoltak fel. 2014. június 26. 17:18 Varga: törvényjavaslat születik a devizahitelesekért A kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd 2014. június 25. 15:23 Orbán ebben a ciklusban szeretne egy számjegyű szja-t Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, ha a mostani kormányzati ciklusban tíz százalék alá csökkenthetnék a személyi jövedelemadót (szja). 2014. június 13. 9:54 Elfogadták a reklámadót A reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. 2014. június 11. 14:06 Navracsics célja a magyar nemzet előkelő helyének megtartása Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter célja annak az előkelő helynek a megőrzése, amelyet ma Magyarország és a magyar nemzet betölt a nemzetközi közösségben. 2014. június 6. 17:37 Megalakult az új kormány Esküt tettek Orbán Viktor harmadik kormányának miniszterei pénteken az Országgyűlésben, majd ellátták kézjegyükkel az esküokmányt. 2014. június 6. 12:08 Navracsics: minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a "profilfrissítés" eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn. 2014. június 2. 9:18 Itt az új Orbán-kormány Megnevezte miniszterjelöltjeit Orbán Viktor. 2014. május 29. 18:29 Íme a harmadik Orbán-kormány minisztériumai Az Országgyűlés 119 igen szavazattal, 56 nem ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a minisztériumi struktúráról szóló kormánypárti indítványt, amelynek értelmében kilenc minisztériummal működik majd a júniusban megalakuló harmadik Orbán-kormány. 2014. május 26. 17:33
... 25 26 27 28 29 ...
közélet
Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket.
sport
Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.