Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

futsal

Öt nap alatt három meccs Öt nap alatt három meccs Sűrű programja lesz jövő héten a veszprémi futsalcsapatnak, amely hétfőn (18.30) a Nyírgyulajt fogadja az NB I-ben, szerdán kupameccset játszik Debrecenben, majd pénteken újabb bajnokit vív a Fradi vendégeként. 2016. november 12. 12:21 Több száz diák ismerkedik meg a futsallal Több száz diák ismerkedik meg a futsallal Negyedik alkalommal rendeznek Veszprémben iskolai futsal-bajnokságot, amelyen négy korcsoportban tizenhat iskola több száz diákja méri össze erejét. 2016. november 10. 20:49 Hihetetlen izgalmak – emelt fővel veszített az 1. FCV Hihetetlen izgalmak – emelt fővel veszített az 1. FCV A veszprémi futsalcsapat 3-1-re is vezetett Győr otthonában, a címvédő aztán nagy nehézségek árán egyenlített, húsz másodperccel a vége előtt pedig a győzelmet is megszerezte az NB I hétfői rangadóján. 2016. november 7. 20:38 „Most vagy soha!” – Győzni megy Győrbe az 1. FCV „Most vagy soha!” – Győzni megy Győrbe az 1. FCV A két válogatott veszprémi futsalos, Tatai József és Gulyás Márk osztotta meg gondolatait a Horvátország elleni válogatott felkészülési mérkőzések után, s a Győr elleni bajnoki rangadó előtt. 2016. november 5. 18:47 Gulyás Márk bemutatkozott a válogatottban Gulyás Márk bemutatkozott a válogatottban A magyar futsalválogatott 4-2-re kikapott Horvátországtól a Zalaegerszegen rendezett szerdai barátságos mérkőzésen. Először szerepelt a nemzeti együttesben az 1. FC Veszprém játékosa, Gulyás Márk. 2016. november 2. 20:48 Négygólos vereség a horvátoktól Négygólos vereség a horvátoktól A magyar futsalválogatott 4-0-s vereséget szenvedett Horvátországtól a Zalaegerszegen rendezett keddi barátságos mérkőzésen. 2016. november 1. 21:35 Két veszprémi a futsalválogatottban Két veszprémi a futsalválogatottban Tatai József és Gulyás Márk is tagja Sito Rivera együttesének, amely november 1-jén és 2-án Horvátország ellen vív felkészülési mérkőzéseket Zalaegerszegen. 2016. október 31. 10:54 Hazai siker a testvérvárosok tornáján Hazai siker a testvérvárosok tornáján Immáron ötödik alkalommal rendezte meg utánpótlás futsaltornáját az 1. Futsal Club Veszprém október utolsó hétvégéjén. A kiváló hangulatú viadal a Veszprém FC USE győzelmével zárult. 2016. október 30. 18:53 Tartu is részt vesz a Futsal Cup-on Tartu is részt vesz a Futsal Cup-on Észt sportolókat fogadott Brányi Mária alpolgármester pénteken a városházán. 2016. október 28. 18:22 Testvérvárosi futsaltorna ötödször Testvérvárosi futsaltorna ötödször Nemzetközi kupának ad otthont a hétvégén a Március 15. utcai sportcsarnok. Az 1. Futsal Club Veszprém csapata által életre hívott tornán immáron ötödször találkoznak a megyeszékhely testvérvárosainak utánpótlás futsalgárdái. 2016. október 25. 15:41 Ez így nem normális Ez így nem normális A listavezető 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője, Madarász János blogjában tekintett vissza együttese elmúlt három mérkőzésére. 2016. október 23. 19:06 Botlott az ETO, a Veszprém pontelőnnyel éllovas! Botlott az ETO, a Veszprém pontelőnnyel éllovas! Bombameglepetés a futsal NB I-ben: a Berettyóújfalu pénteken 5-1-re felülmúlta a címvédő Győrt, a Haladást csütörtökön legyőző Veszprém így november 7-ig biztosan megőrzi vezető helyét a tabella élén. 2016. október 21. 21:59 Tovább szárnyal a futsalcsapat Tovább szárnyal a futsalcsapat A veszprémiek több mint ezer néző előtt verték a Haladást a futsal NB I csütörtöki meccsén. A kezdés előtt több száz plüssmaci landolt a játéktéren, a lefújás után vastaps zúgott. 2016. október 20. 20:22 Folytassa, 1. FC Veszprém! Folytassa, 1. FC Veszprém! A megszokott időponttól eltérően, csütörtökön (18.00) játssza soron következő hazai bajnokiját a veszprémi futsalcsapat. A Haladás elleni derbit – ahol a játék mellett főszerepet kap a jótékonykodás is – élőben közvetíti az M4 Sport. 2016. október 18. 19:51
... 78 79 80 81 82 ...
közélet
Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.
sport
Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Pro Handball USA: az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.