Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Emlékkoncert

2011. január 13. 4:00
Brusznyai Árpád kivégzésének 53. évfordulója alkalmából tartanak emlékkoncertet csütörtökön 18 órától a Pannon Egyetem aulájában.

A Brusznyai Alapítvány 1990 óta emlékezik meg minden évben a mártírhalált halt veszprémi tanárról, ez alkalomból adják át a Brusznyai-díjat is. 1994-ben először tartottak hangversenyt az eseményhez kapcsolódva, ami azóta hagyománnyá vált.

A program első felében az alapítvány elnökének köszöntőjét követően dr. M. Kiss Sándor történész emlékezik meg Brusznyai Árpádról. Ezt követően kiosztják a Brusznyai-díjat, amelyet minden évben az intézetek, iskolások felterjesztése alapján egy veszprémi végzős középiskolás diák és egy tanár vehet át munkája elismeréseként – tájékoztatta lapunkat Imre Frigyesné, a Brusznyai Alapítvány kuratóriumi elnöke. A szünetet követően a 200 fős Veszprémi Középiskolai Oratórium Kórus adja elő Vivaldi: Dixit Dominus című művét a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével, valamint az országos trombitaverseny 3. helyezettje, a Dohnányi zeneiskola diákja, Klucsik Péter Handl D-dúr szvitjét szólaltatja meg Kováts Péter vezényletével. 

Cseh Zoltán
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. ma 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.