Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Csak a világ végire

2010. december 6. 4:00
A Ghymes együttes a kicsiknek és nagyoknak is kedveskedett vasárnap. A Mikulás pedig megédesítette mindenki napját.

December 4-én délután a Ghymes együttes Csak a világ végire című gyermeklemezéről hallhattak a jelenlevők dalokat a Petőfi Színházban. A zenekar in medias res indította fellépését, hiszen már az első szám után dalra fakasztotta a közönséget. A kultúra templomában szerintük helye van a zenének és a táncnak, így senki sem unatkozhatott.

A délutáni program után a színház Mikulása szaloncukorral kedveskedett a közönségnek, majd a kolontári gyerekekkel találkozott. Felajánlásoknak köszönhetően minden iszapkárosult gyereket meg tudtak ajándékozni egy-egy ajándékcsomaggal. A kicsik mindezt énekkel hálálták meg a Mikulásnak.

Este hét órakor kezdődött a Ghymes együttes Mendika című karácsonyi koncertje, amely az elmúlt években is nagy sikert aratott. Idén is a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei Általános Iskola Kicsinyek Kórusa lépett fel a zenekarral, és hangjukkal most is bearanyozták az adventet. Az együttes meghatóan szép karácsonyi dalokkal ajándékozta meg a közönséget.

Janni Anikó
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. ma 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.