Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem szeretné elengedni vezetőedzőjét a veszprémi kézilabdaklub

2026. június 19. 9:29 // Forrás: MTi
Nem szeretné elengedni vezetőedzőjét, a spanyol Xavier Pascual Fuertest a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő One Veszprém HC férfi kézilabdaklub.

A napokban többször, több helyen is megjelent, hogy vezetőedzőnk a német THW Kiellel tárgyal. Majd pedig, hogy oda is igazol, ellenértékként pedig a német csapat feröeri irányítója, Elias Ellefsen á Skipagötu érkezik hozzánk

- írja a bakonyi klub honlapja, melynek helyzetjelentésében hozzáteszik: a valóság ezzel szemben az, hogy Pascualt még két évig szerződés köti Veszprémbe, a klub vezetői pedig továbbra is vele kívánnak dolgozni.

A veszprémi klub nem szeretné elengedni Xavier PascualtA veszprémi klub nem szeretné elengedni Xavier Pascualt

Közösen értékeltük az idényt, és az eszmecserén elhangzottaknak megfelelően együtt próbáljuk meg valóra váltani álmainkat

- szögezték le.

A Barcelonával vezetőedzőként háromszoros Bajnokok Ligája-győztes szakvezető két éve irányítja a Veszprémet, és - amint azt a beszámolóban szerepel - "még a nyári pihenő alatt is azon dolgozik, hogyan lehetünk jobbak a következő idényben".

A bakonyiak idén is a negyeddöntőben búcsúztak a Bajnokok Ligájában, de százszázalékos teljesítménnyel lettek bajnokok, visszahódították a Magyar Kupát, és ezüstérmet szereztek a klubvilágbajnokságon.

Azt már korábban bejelentették, hogy a nyáron Emil Nielsen és Lukas Jörgensen személyében két olimpiai, világ- és Európa-bajnok dán kézilabdázó, valamint a magyar válogatott Imre Bence csatlakozik a csapat keretéhez.

vehir.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 20. 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
40-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
38-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
34-36
részletek
további cikkek
A gólok mellett a könnyek is potyogtak – Gasper Marguc elköszönt Veszprémtől One Veszprém HC A gólok mellett a könnyek is potyogtak – Gasper Marguc elköszönt Veszprémtől Érzelmekben és gólokban gazdag gálamérkőzést láthatott a veszprémi közönség péntek este. A One Veszprém idénybeli első hazai mérkőzésén fölényesen nyert a szlovén RK Celje ellen, az est azonban Gasper Marguc búcsúja miatt marad örökre emlékezetes. A szlovén közönségkedvenc utoljára öltötte magára a bakonyiak 24-es mezét, amelyet a klub örökre visszavonultatott. 2026. augusztus 7. 21:32 Dr. Bartha Csaba: egyértelmű célkitűzés a Bajnokok Ligája négyes döntője One Veszprém HC Dr. Bartha Csaba: egyértelmű célkitűzés a Bajnokok Ligája négyes döntője Huszonkét játékossal vág neki a 2026/27-es idénynek a One Veszprém férfi kézilabdacsapata. A klub péntek délutáni szezonnyitó sajtótájékoztatóján dr. Bartha Csaba vezérigazgató kijelentette: a jubileumi idényben a hazai címek begyűjtése mellett a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás is egyértelmű célkitűzés. 2026. augusztus 7. 18:15 Nielsen bravúrokkal, Imre két góllal mutatkozott be Veszprém-mezben One Veszprém HC Nielsen bravúrokkal, Imre két góllal mutatkozott be Veszprém-mezben A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő One Veszprém fölényes, 44–25-ös győzelmet aratott az ETO University HT vendégeként csütörtökön, ezzel sikerrel kezdte a nyári felkészülési mérkőzések sorát. Xavier Pascual együttese nagy tempót diktált, és a találkozó nagy részében kézben tartotta az eseményeket. 2026. augusztus 6. 20:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.