A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) keddi sajtótájékoztatóján Csákovics Gyula, az átevezésnek 2021 óta otthont adó Zamárdi polgármestere profi módon megszervezett és lebonyolított versenynek nevezte az eseményt.
Hozzátette, hogy tavaly ő is próbára tette magát, és teljesítette a távot, ezek alapján pedig mindenkinek ajánlja a jó hangulatú vízi rendezvényt. Mint mondta, az átevezés amellett, hogy sportnap, csapatépítés is, mert sok cég elindul sárkányhajóban, de családi esemény is, mert szülők és gyerekek együtt evezhetnek.
Fetter Balázs, az új támogató, a MOL-Csoport szponzorációs vezetője kiemelte, hogy a cég és a kajak-kenu kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza. Tavaly kiemelt támogatói voltak az eseménynek, de idén szintet léptek, mert névadó szponzorrá váltak. Kiemelte, arra is büszkék, hogy egy éve sokan teljesítették a távot a cég dolgozói közül, és idén is sok a jelentkező. Megjegyezte, hogy a MOL más "szerepben" is jelen lesz Zamárdiban: saját palackozású vizet is osztanak.
Vida Gergely, az esemény főszervezője, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója emlékeztetett rá, az átevezéssel az a céljuk, hogy összekapcsolják a mozgást és a szórakozást. Idén is változatlan, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel teljesíteni lehet a 8,5 kilométert.
Elhangzott, hogy
már több mint kétezren jelentkeztek; online június 24-ig lehet ezt megtenni, illetve személyesen az esemény napján a helyszínen. Aki május 31-ig jelzi indulási szándékát, a kedvezményes részvételi lehetőség mellé az esemény hivatalos emblémás pólóját is megkapja. A táv teljesítése az idén is különböző idősávokban lehetséges.
Mivel cél a környezet védelme, az ökolábnyom csökkentése is, ezért a szervezők a névadó támogató jóvoltából nemcsak a hidratációt segítő ásványvizeket biztosítanak, hanem MOHU Fesztivál REpont automatákat is felállítanak.
