A két évvel ezelőtt megnyitott intézmény kertjében elkészült rekortán pályán biztonságos környezetben tudnak mozogni a gyerekek, a nyár során sok foglalkozást terveznek itt tartani – nyilatkozta a fejlesztés kapcsán dr. Mátay Lilla, a Bara-ház vezetője vasárnap a helyszínen.
A pályára a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázatán nyert támogatást az intézmény, akik a kertfejlesztés mellett hat sportprogramot is szerveznek az idén, a foglalkozások egy részét pedig az inklúzió jegyében megnyitják a fejlesztésre nem szoruló gyerekek előtt is.
Varga Tamás alpolgármester rámutatott: a sportrégiós pályázati lehetőségek jellemzően nem infrastrukturális beruházásokat, hanem szemléletformáló programokat támogatnak, a Bara-ház esetében azonban kivételt tettek. Kijelentette, hogy az önkormányzat a jövőben is támogatja az intézmény elismerendő munkáját.
Az intézmény tervei között szerepel az is, hogy a most át adott felület közelében további kerti játékok beszerzésével tennék színesebbé a gyerekek szabadban tartózkodását.

