Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv végrehajtásáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az elmúlt években soha nem látott mértékű állami forrás áll rendelkezésre az állatvédelemben dolgozó szervezetek számára. „A tavalyi év végén meghirdetett, szintén 1 milliárd forintos pályázaton 443 állatvédő civil szervezet nyert állami támogatást, az idei felhívás eredményeként pedig már 472 szervezet részesül forrásban. Ez is jól mutatja, hogy az állatvédelem ügye egyre többeket mozgat meg, és hogy a támogatási rendszerünk működik: kiszámítható, elérhető és valódi segítséget jelent a civil szervezetek számára” – emelte ki a kormánybiztos.
Hozzátette: „Hálás vagyok minden civilnek, akik nap mint nap áldozatosan dolgoznak az állatokért és a felelős állattartás népszerűsítéséért. Büszkeséggel tölt el, hogy négy év alatt már több mint 4 milliárd forint támogatást biztosíthattunk az állatvédő szervezeteknek, melyre korábban még sosem volt példa.”
A pályázaton azok a civil szervezetek indulhattak, amelyek társ-, vad- vagy haszonállatokkal, illetve mentő-, segítő- vagy vakvezető kutyákkal foglalkoznak. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 500 ezer forinttól akár 15 millió forintig terjedhetett.
A támogatás felhasználható működési költségekre, programok megvalósítására, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásokra, gépjárműbeszerzésre, valamint állatmenhelyek vagy természetvédelmi mentőközpontok fejlesztésére, férőhelybővítésére is.
Az idei pályázati kiírásban is kiemelt szempont volt az egyszerűsített, átlátható adminisztráció, valamint az ivartalanítás és az állategészségügyi ellátás támogatása. Ennek megfelelően társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében a támogatás legalább 20 százalékát ivartalanításra, míg vadállatokkal, haszonállatokkal vagy segítő kutyákkal foglalkozó szervezeteknél ugyanekkora arányban állategészségügyi költségekre kell fordítani.
A pályázat lebonyolítását ezúttal is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi.
