Porga Gyula polgármester méltatva az eseményt, kiemelte, hogy az Úszónap tökéletesen megmutatja, miről szól az Európa Sportrégiója év: a sport mindenkié, kortól, háttértől és képességektől függetlenül. Mint fogalmazott, az országos Ötpróba mozgalomban eddig egyetlen városban sem gyűlt össze ennyi úszó egyetlen alkalomra.
Az esemény egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor a RollNatural Egyesület kerekesszékes sportolói is vízbe szálltak, bizonyítva, hogy a sport valóban mindenkié. Külön kiemelendő Vizeli Szabolcs, aki autizmussal él, mégis hatalmas elszántsággal és sikerrel teljesítette a választott távot.
A szervezők hangsúlyt fektettek az inkluzivitásra. A Veszprém környéki iskolák diákjai, a hátrányos helyzetű résztvevők, valamint a függőséggel küzdők ingyenesen indulhattak.
A diákok közül a legnagyobb létszámban a Lovassy László Gimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói érkeztek, de szép számmal képviseltették magukat, de részt vettek még a Báthory István Általános Iskola, Hriszto Botev Általános Iskola, Litéri Református Általános Iskola, Rózsa Úti Általános Iskola, Balatonfőkajári Aranyalma Általános Iskola, Deák Ferenc Általános Iskola, Vetési Albert Gimnázium, Ipari Szakközépiskola diákjai is.
A célba érkezők mind oklevelet vihettek haza, az iskolások és a fogyatékkal élők pedig érmet is kaptak, hogy legyen egy kézzelfogható emlékük erről a különleges napról.
A szervezésért a Pannon Triathlon Club az Ötpróba csapatával felelt.

