Harciasan kezdték a péntek esti találkozót a házigazda lila-fehérek, de az első szett derekán már a rutinosabb veszprémiek jártak előrébb. Szerencsés-Miklai és Tautua’a húzta a vendégek szekerét, akik megérdemelten ragadták magukhoz a vezetést.
A folytatás már több izgalmat hozott. Az újpestiek ezúttal tartani tudták a lépést a Veszprémmel, 19-19 után pedig pillanatok alatt játszmalabdáig jutottak. Mészáros Péter együttese azonban nem adta fel, újítani tudott, és végül Laporta blokkjával meg is nyerte a játszmát.
A harmadik szettet 6-0-ás rohanással kezdték a bakonyiak, ez pedig ahogy sejthető volt meg is pecsételte a hazaiak sorsát. Sólyomék beosztották az előnyüket, a végére ráadásul növelni is tudták a különbséget, a találkozót pedig végül 3:0-ra nyerték a kék-fehérek.
Heipua Tautua’a 18 pontig jutott, Szerencsés-Miklai Zsanett pedig 19-cel zárt.
Folytatás vasárnap az MTK Budapest ellen!
Női röplabda NB I Liga, 16. forduló:
UTE U21–VEHIR-VESC 0:3 (-17, -24, -18)
Budapest, UTE Röplabda Csarnok, 85 néző. Vezette: Bibók F., Bátkai-Katona
UTE U21: Tóth S. 12, Fölker 4, Máthé-Barabássy 4, Kállai 7, Szemler 6, Piros 4
Csere: Pusztai (liberó), Klein 2, Szabados, Ködöböcz 3
Vezetőedző: Horváth András
VESC: Török 5, Sólyom 2, Tautua’a 18, Bajnóczi 3, Szerencsés-Miklai 19, Laporta 11
Csere: Bődi (liberó), Sléder 1
Vezetőedző: Mészáros Péter
Edzői értékelés
Mészáros Péter: – Örülök az eredménynek, tudtuk, hogy kemény meccs lesz. A második szettben az UTE feljavult, mi pedig magunknak tettük nehézzé a dolgunkat. Összességében megdolgoztunk ezért a győzelemért.
