Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hornig-díj: akiknek legfőbb munkaeszközük az emberség

2025. november 25. 17:35
November 12. a szociális munka napja, ennek alkalmából adták át Városházán a Hornig-díjat, amit Sidó Nikoletta és dr. Virányi Anikó Judit vehetett át. 

Az ünnepélyen Sótonyi Mónika alpolgármester mondott beszédet, aki hangsúlyozta: a szociális munka az emberiséggel egyidős hivatás, úgy véli, ezt a napot fontos évről évre megünnepelni, hogy a társadalom láthatóvá tegye mindazok erőfeszítését, akik nap mint nap másokért dolgoznak.

„A szociális munka napján olyan embereket köszöntünk, akik a szó legnemesebb értelmében fordulnak embertársaik felé” – fogalmazott az alpolgármester. – „Ők azok, akik vállalják a nehézségeket, a sokszor láthatatlan terheket, és azokkal a kihívásokkal néznek szembe, amelyeket a legtöbben el sem tudunk képzelni. Munkájuk nem csupán szakmai felkészültséget követel: de emberséget, figyelmet, együttérzést.

A segítő szakmában dolgozók a remény hordozói – akkor is, amikor az utcán, a hajléktalanszállón vagy éppen egy magára maradt család otthonában kell helytállniuk.

Városunk hálával tartozik nekik, mert tevékenységük nélkül sokak élete lenne kilátástalanabb, magányosabb. Ők azok, akikhez a gondozottak gyakran már nem csupán segítőként, hanem jó ismerősként, sőt olykor családtagként fordulnak. Feladatuk többet jelent puszta segítségnyújtásnál: ők a szolidaritás hangját és az emberi összetartozás üzenetét közvetítik mindannyiunk felé. Veszprém városának őrangyalai ők, akik nappal és éjszaka egyaránt szolgálnak – mert segíteni az egyik legnemesebb emberi hivatás.”

Sótonyi Mónika elmondta, a szociális munkások olyan terheket vesznek le a társadalom válláról, amelyek nélkül közös életünk jóval nehezebb lenne, ezért munkájuk elismerése kiemelten fontos.

A Hornig-díjakat Porga Gyula polgármester adta át az ünnepség zárásaként, kifejezve a város közösségének háláját és tiszteletét a szociális területen dolgozók iránt. 

Sidó Nikoletta 1992-ben általános ápoló asszisztensi, majd két évvel később csecsemő- és gyermekgondozónői végzettséget szerzett a Veszprémi Egészségügyi Szakközépiskolában. 1992-ben a Peremarton Gyártelepen
működő Csecsemőotthonban kezdett el dolgozni. A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményben 2012 óta dolgozik, mint a II. számú Idősek Otthonának vezetőápolója. 2014-ben szociális munkás
diplomát szerzett a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán.

A II. számú Idősek Otthona vezetőjeként 2021. óta dolgozik. Munkáját mindig felelősségteljesen, nagy szakmai alázattal és hozzáértéssel végzi. Szociális érzékenysége nagy türelemmel párosul. Kollégái számíthatnak munkájára és bizalommal támaszkodhatnak szakmai hozzáértésére. Türelemmel és figyelemmel fordul minden ellátott hozzátartozó és munkatársa felé. Munkája folyamatosan tükrözi az ellátottak mindenkori igényeinek priorizálását. Határozottsága, a szakma iránti tisztelete, alázata komoly mértékben segíti az intézmény működését. Példamutató, következetes, megbízható munkatárs, akire mindig lehet számítani.

Dr. Virányi Anikó Judit 1995-ben szerzett jogász diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az Alkohol Drogsegély Ambulancia Egyesületnél kezdetben, mint elnökségi tag tevékenykedett, majd 2007-től az elnöki és igazgatói feladatokat látja el főállásban. Irányítása alatt a szervezet jelentős fejlődésen ment keresztül, vezetőként számos hazai és európai uniós pályázatot valósított meg kollégáival. E projektek eredményeként létrejött egy 6
férőhelyes félutas ház Ajkán, valamint megalakult a Napsugár Klub Veszprémben, a Damjanich lakótelepen, amely a hátrányos helyzetű fiatalok mentális támogatását biztosítja. Irányításával kifejlesztésre került egy 15 alkalmas komplex iskolai egészségfejlesztési és drogprevenciós program, amelyet veszprémi iskolákban valósítottak meg a Veszprémi Rendőrkapitányság, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya együttműködésével.

Kezdeményezésére szakmai együttműködés alakult ki a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézettel is, ahol az egyesület munkatársa heti rendszerességgel tart csoportfoglalkozásokat a fogvatartottak számára. Dr. Virányi Anikó Judit szívügye a szenvedélybetegek támogatása, a prevenció, a rehabilitáció és a társadalmi visszailleszkedés elősegítése. Vezetőként nyitott, humánus és kooperatív szemlélet jellemzi: kollégáit partnerként kezeli, ösztönzi és támogatja őket a szakmai előrelépésben. Munkáját áthatja az elfogadás és megértés, nem ítélkezik, hanem meghallgat és támogat. Bölcs és átgondolt döntéseivel, együttérző hozzáállásával és kitartó munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Veszprémben egy emberi, segítő és befogadó intézményrendszer alakuljon ki. 

Kalocsainé Erdélyi Veronika belügyminisztériumi kitüntetést kapottKalocsainé Erdélyi Veronika belügyminisztériumi kitüntetést kapott

A rendezvényt a Kis-Bakony Táncegyüttes műsora tette még ünnepibbé.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.