Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában

2025. szeptember 21. 13:10
Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa különleges sportélmény helyszínévé vált: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében került sor a rövidtávú országos bajnokságra (ROB), valamint a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB). A világranglista-futamként is jegyzett esemény több mint 1300 versenyzőt vonzott, 10 évestől egészen a 90 éves korosztályig – köztük osztrák, német, macedón és japán sportolókkal.

A két napos viadal nemcsak a sportolóknak nyújtott felejthetetlen élményt, hanem a város számára is mérföldkőnek számít: ez volt az első állomása annak az eseménysorozatnak, amely egészen a 2027-ben Veszprémben megrendezendő tájékozódási futó világbajnokságig vezet.

A szervezők egyik kiemelt célja az volt, hogy a sportágat a helyiek számára is elérhetővé tegyék, ezért a bajnoksággal párhuzamosan lakossági tájfutást is hirdettek: a Veszprém-kártyával rendelkezők ingyenesen próbálhatták ki a sportágat azon a terepen, ahol a bajnoki futamok is zajlottak.

Fotó: szervezőkFotó: szervezők

Az ünnepélyes eredményhirdetésen felszólalt többek között Sótonyi Mónika alpolgármester, aki a sport és a közösség erejét hangsúlyozta:
Óriási öröm számunkra, hogy Veszprém adhat otthont ennek a rangos versenynek. Büszkék vagyunk arra, hogy házigazdái lehetünk, és bízom benne, hogy sokan most megszeretik ezt a különleges sportágat.” Megköszönte a Veszprémi Honvéd Sportegyesületnek az elkötelezett munkáját, bízik benne, hogy a kemény, kihívásokkal teli pálya leküzdése közben mindenki gyönyörködhetett a város szépségében is.

Az alpolgármester hozzátette: jövőre Veszprém Európa sportrégiója lesz, így a város még inkább az aktív életre helyezi a hangsúlyt. „Nagy öröm, hogy nemcsak hazánkból, hanem külföldről is érkeztek versenyzők. 2027-ben pedig mi lehetünk a tájfutó világbajnokság házigazdái, ami hatalmas lehetőség.

Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó szintén elismerően szólt a sportolók teljesítményéről:
Látva a sebes tempót, biztosan tudom, hogy belőlem nem lesz tájfutó – de annál nagyobb tisztelettel tekintek mindazokra, akik ebben a csodálatos sportágban helytállnak.”

A vasárnapi váltóverseny egyik fontos helyszíne a Pannon Egyetem volt. Az intézményt képviselő Edvy László kiemelte az együttműködés jelentőségét:
Az egyetem számára kiemelten fontos, hogy a kevésbé aktív fiatalokat is megszólítsuk, és minél többen válasszák az aktív életet. Hálásak vagyunk, hogy a tájfutás hiteles hátteret ad ehhez a törekvésünkhöz.”

A hétvégi bajnokság méltó felvezetése volt a közelgő, 2027-es világbajnokságnak. Veszprém ezúttal nemcsak vendéglátója volt egy nagyszabású sporteseménynek, hanem megmutatta, hogy közössége és intézményei egyaránt elkötelezettek a sport mellett.

Szabó Eszter
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.