A hun uralkodó 453-ban bekövetkezett halála körül ugyanannyi talány kering, mint életének hőstörténetei körül. A monda szerint, miután kilehelte lelkét, Attila testét arany, ezüst és bronz koporsóba zárták, amit ezután a Tisza egyik elterelt ágának medrébe helyeztek. Ezután a folyót visszaterelték, a szertartáson résztvevő szolgákat pedig meggyilkolták, így biztosítva, hogy Attila sírjának pontos helye örökre rejtély maradjon.
A temetés története már hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a különböző korok történészeit és krónikásait. Jordanes, a VI. századi történetíró arról számolt be, hogy Attilát háromféle fémből készült szemfedővel – arany, ezüst és vas – temették el, melyek a király hatalmát és dicsőségét szimbolizálták. A hármas koporsó és a folyóba temetés motívuma valószínűleg Alarik, vizigót király temetésének leírásából származik, akit a Busento folyó medrébe temettek el hasonló módon. Egyes feltételezések szerint a monda sokkal inkább a képzőművészet és irodalom terméke, mint valódi történet. Vannak olyan nézőpontok is, amik azt is megkérdőjelezik, hogy valóban a Tiszában nyugodna a hunok rettegett vezére. Sokkal valószínűbb, hogy valahol az Alföldön, a Kárpát-medence szívében fekszik, ki tudja, melyik mai település halmai alatt. Bármi is legyen az igazság, Attila története, amelyet a dicsőség és a rejtély ugyanúgy körülvesz, máig elvarázsolja az embereket.
Tudta?
Attila, birodalma fénykorában Kelet-Európától egészen a mai Franciaországig tartott, ami Róma és Konstantinápoly ellen egyaránt jelentős fenyegetést jelentett. Történészek szerint serege közel százezer könnyűlovast számlált, akik híresek voltak kivételes képességükről, ahogyan harc közben akár hátrafelé is könnyedén tudtak nyilazni, miközben lovukkal gyorsan manővereztek a harctéren. Attila neve és a hunok kegyetlenségének híre messze földön ismert volt. Mintegy pszichológiai hadviselés, sokszor már a hunok érkezésének híre is pánikot keltett a korabeli városokban. A hun birodalom vezérük halála után gyorsan szétesett, mivel utódai nem tudták megőrizni a törzsek feletti egységet és a katonai fölényt.
