Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: Változott a magyarok észak-macedóniai mérkőzésének helyszíne

2025. augusztus 12. 11:26 // Forrás: MTI
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az eredeti kiírással ellentétben nem Kumanovóban, hanem Szkopjéban vendégszerepel majd Észak-Macedóniában a világbajnoki előselejtezőn. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A magyar szövetség kedden holnapján számolt be arról, hogy a magyarok végül a fővárosban található SRC Kale sportcsarnokban lépnek pályára a sorozat utolsó fordulójában. A mérkőzés időpontja nem változott, a találkozó jövő szerdán 19 órakor kezdődik majd.

Gasper Okorn tanítványai két mérkőzés után 1/1-es győzelmi mutatóval a csoport második helyén állnak, legközelebb pedig szombaton, Szolnokon fogadják az első helyezett románokat, akiktől múlt héten Nagyváradon 12 ponttal kikaptak. A magyar válogatott ezt követően - ugyancsak Szolnokon - az északmacedónok felett aratott 38 pontot sikerrel javított.

A trióból az első két csapat kezdheti el novemberben a kvalifikációs sorozatot.

A magyarok további programja:

augusztus 16.:

Magyarország-Románia, Szolnok 18.00

augusztus 20.:

Észak-Macedónia - Magyarország, Szkopje 19.00

A csoport állása: 1. Románia 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 3, 3. Észak-Macedónia 2

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
117-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC
Időpont
2024. május 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-66
részletek
további cikkek
Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. 2026. október 31. 21:56 Először nyert idegenben a Veszprém KK Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Először nyert idegenben a Veszprém KK Megszerezte a 2026/2027-es szezon első idegenbeli győzelmét az Insedo Veszprém KK, amely 90–71-re diadalmaskodott a Vasas Akadémia otthonában a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportban. A Schöll Richárd és Ahmed Tyree Barba-Bey távozása utáni első mérkőzésen a bakonyiak a második negyedben alapozták meg sikerüket. 2026. október 24. 21:21 Egy ponttal kapott ki a Veszprém KK Pécsen Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Egy ponttal kapott ki a Veszprém KK Pécsen Hiába dolgozta le jelentős hátrányát az Insedo Veszprém KK a PVSK-Panthers otthonában, a bakonyiak végül 92–91-es vereséget szenvedtek a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának negyedik fordulójában. A veszprémiek az első negyedet még hétpontos előnnyel zárták, a nagyszünetben viszont már a pécsiek vezettek, a fordulatos hajrában pedig egyetlen pont döntött a házigazdák javára. 2026. október 16. 22:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.