Amikor a legtöbb embernél a reggelizés rutinja már megszűnt, vagy összemosódott azzal a jelenséggel, amikor egy fél kifli lóg ki a szájból, miközben keresi a szekrényben a legkevésbé gyűrött inget aznapi viselet gyanánt. De az ebéd sem bír már mögöttesebb tartalommal annál, mint amikor szűk fél órában a kollégákkal egy közeli menzán, vagy ebédlőben kihelyezett meetinget tartanak, az étel, az étkezés pedig csupán biztosítani hivatott a fizikai feltételeket, hogy mindenki bírja a munkaidő hátralévő részét. A vacsora pedig általában annyiszor történik meg egy háztartásban, ahány tagja van a családnak - ki-ki a napi rutinjából a konyhába beesve legtöbbször egyedül költi el a nap záróétkezését.
Az ilyen, nem is olyan ritka élethelyzetben különösen felértékelődnek azok az alkalmak, amikor lehetőség van közösen egy asztalhoz ülni. Családdal, barátokkal, ismerősökkel, teljesen mindegy, de mindenképpen az üres fehér abrosz magányát kizárva.
Veszprémben immáron harmadik éve megterítettek egy közel másfél kilométeres asztalt, ahová előzetesen meghívnak mindenkit. Nem túlzás, a Hosszúasztal piknikre idén is bárki regisztrálhatott és megkapta azt a néhány négyzetmétert, amit aztán körülülhettek a kisebb, vagy nagyobb társaságok.
A veszprémiek pedig idén is éltek ezzel a lehetőséggel. Vasárnap a Veszprémvölgyben a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren ugyanúgy kígyózott a hosszú asztal, mint debütálásakor 2023-ban, az EKF évében.
Méterről méterre pedig vidám társaságok töltötték meg élettel és persze étellel. Otthonról hozott süteményekkel, szendvicsekkel, pogácsákkal - a rendezvény beillett volna egy hatalmas recepttalálkozónak is, bár hiba lenne a Hosszúasztal pikniket a gasztrorendezvények sorába illeszteni.
Valójában egy közösségi ünnep volt, és hogy ez hogyan nyert bizonyítást pusztán a hangzatos szlogenen túl, arra jó példa az a számos, gondosan elkészített asztaldísz, éttermi minőségű dekoráció, ami úton-útfélen övezte az asztalokat. Mint egy családi ünnep kiteljesedésekor, amikor az unokától a nagypapáig, apraja-nagyja körbeüli az asztalt és nincs ebédidő, nincs rohanás, csak az egymásra figyelés.
Ebben a családi intimitásban osztozott most ezernél is több veszprémi ember, akik részt vettek a rendezvényen. Köztük számos helyi civil szervezet, baráti társaság, család, akik lényegében nemcsak egy helyen, hanem egy asztal mellett piknikeztek, hiába nem lehetett látni a kanyaroktól annak a két végét.
A Hosszúasztal pikniket még az EKF alatt hívták életre. Azóta eltelt két év, népszerűsége pedig láthatóan semmit nem csökkent. Ennek ellenére a szervezők már idén is behoztak a rendezvény égisze alá, vagyis inkább tőszomszédságába egy izgalmas innovációt.
Ugyanúgy a Veszprémvölgy adott otthont a Hosszúasztal piknikkel együtt a Biodiverzitás fesztiválnak. Az elsőre idegennek hangzó elnevezés egy ízig-vérig Veszprémről és a veszprémieknek szóló programsorozatot takart. Gyakorlatilag felvonultatták az összes olyan helyi megoldást, jó példát, ami valamilyen formában a természetközeliséget hirdeti. Ráadásul mindezt tapasztalati példákon keresztül.
Nem véletlenül itt mutatkozott be először a közönség előtt Veszprém város saját méze, amit a haszkovói fűtőmű mellé telepített méhcsaládok készítettek az elmúlt hónapokban.
De lehetőség volt szakemberek segítségével megismerni a Séd veszprémi szakaszának, vagy éppen a Gulya-dombnak a színes élővilágát is, vagy éppen megkóstolni, hogy a környéken termő gyógynövényekből milyen teákat lehet egyszerűen elkészíteni. Sőt, rövid túra is indult néhány környező ház udvarában, ahol a kerítések mögött olyan példaértékű kerteket mutattak meg, amiket nem is szakavatott kertészek gondoztak, hanem egyszerű helyi lakosok, akik nem sajnálták az időt és energiát, hogy kiismerjék és éljenek a természet adta lehetőségekkel.
Habár a Hosszúasztal piknik még fiatal a veszprémi rendezvények között, a 2025-ös tapasztalatok azt vetítik előre, hogy még hosszú ideig a nyárelő állandó programja lesz.
