Az eset a Barca elleni szombati elődöntőben történt, amelyen egyébként Barna János Dániel tíz góljával a győztes akadémiai csapat egyik legjobbja volt, ám a dán GOG ellen elvesztett kölni fináléban már nem tudott pályára lépni.
A klub csütörtöki tájékoztatása szerint az együttes hazaérkezése után minden szükséges orvosi vizsgálatot elvégeztek, és a szakvélemények alapján műtéti beavatkozásra lesz szükség.
A játékos elülső keresztszalag-sérülést szenvedett a csaknem egy évvel korábban, szintén keresztszalag-sérülés miatt operált bal térdében. Emiatt ismételt műtéti ellátás szükséges, melynek megszervezése jelenleg is folyik
– nyilatkozta dr. Mahunka Zsolt, a csapat orvosa.
Klubunk minden tőle telhetőt megtesz a játékos gyógyulása érdekében, Barna János Dánielnek pedig minél gyorsabb felépülést kívánunk – zárul a közlemény.