Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Rablóból pandúr lett az Audi

2025. július 1. 13:02 // Forrás: police.hu
Új, különleges előéletű gépkocsival bővült a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság járműparkja. Az Audi RS5 Coupé ezzel teljesen új szerepkörben mutathatja meg képességeit, hiszen rendőri pályafutásának kezdete előtt drogdílerek használták a sportkocsit.

Elsőre is szokatlan, a figyelmet felkeltő látvány a rendőrség színeiben pompázó, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel ellátott sportautó, ám nem ez az egyetlen különlegessége az egykor sötétkék színű járgánynak.

– A bűnügyi eljárás keretében lefoglalt jármű szolgálatba helyezését a megváltozott jogszabályi környezet és a 2021 óta hatályos Központi Bűnjelkezelési Rendszer tette lehetővé, melyben minden illetékes társszerv által átláthatóan rögzítik a lefoglalt vagyontárgyakat – mondta dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes. – A húszmillió forint értékű spotkocsit mostantól a bűnözők helyett a rendőrök használják majd az autópályán, a gépjárműpark pedig a jövőben is bővül hasonló módon lefoglalt járművekkel.

A sportautó először egy őrzött telephelyen bűnjelként várta sorsa jobbra fordulását, majd gondos kezek alkalmassá tették a rendőri munkára. Fehér festést kapott a rendőrségi jelleget hangsúlyozó jelzésekkel, feliratokkal együtt. Beépítettek egy rendőrségi rádió adó-vevő rendszert, egy szirénát, a piros-kék fényhidat, valamint a hűtőrács mögé is felszereltek két villogót.

A 450 lóerős, háromajtós sportautót a Pest vármegyei közlekedési rendőrök használják majd, akik már most is kiemelt figyelemmel vigyáznak a kalandos előéletű kocsira.

A kupé karrierjének következő állomása Nagytétény lesz, ahol a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ vezetéstechnikai instruktorai tartanak majd gyakorlati típusismereti vizsgát azoknak a kollégáiknak, akik a későbbiekben jogosultak lesznek a jó útra tért sportautó vezetésére.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.