Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

A kardiológusok már a veszprémi Európa Sportrégiója pályázat mellett vannak

2025. május 15. 11:40
A veszprémi Európa Sportrégiója pályázat elkezdte maga mellé gyűjteni az országos támogatókat. Elsők között a Magyar Kardiológusok Társasága biztosította támogatásáról a projektet.

Erről Porga Gyula, Veszprém polgármestere és prof. dr. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke állapodott meg és írtak alá együttműködési nyilatkozatot.

A veszprémi városházán tartott találkozó után a polgármester elmondta, hasonlóan az Európa Kulturális Fővárosa programhoz, ezúttal is sok partnert szeretnének bevonni a projektbe, akik azonosulni tudnak a törekvéseikkel.

Kapcsolódó cikk
Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet
A kultúrával már sikerült, most a sport és általában a mozgás következik, amit Veszprémben és a hozzá csatlakozott kilencvenkilenc másik településen szeretnének a közös, helyi identitás részévé tenni. Az eszköz már megvan hozzá az Európa Sportrégiója pályázat által, aminek mostanra összeállt a részletes programja is. A közös célok melletti elkötelezettséget szerda délután hivatalos megállapodásban is rögzítették.

Jelen esetben ez a mozgás népszerűsítését jelenti, aminek fontos egészségügyi vetülete is van – emelte ki Porga Gyula, aki hozzátette, a Kardiológusok Társaságát az elsők között keresték meg és rögtön nyitottságot tapasztaltak a szervezet részéről.

Prof. dr. Gellér László a sajtó előtt kiemelte, amint megismerte a sportrégió pályázat részleteit, egyből feltűnt, hogy az mennyire egybevág az ő prevenciós törekvéseikkel is. Hiszen – folytatta – a mindennapos mozgás kardiológiailag rendkívül fontos, számos szív- és érrendszeri betegség egyszerű napi mozgással javítható lenne.

A szív- és érrendszeri betegségek körülbelül minden ötödik embert érintenek Magyarországon, és évente hozzávetőleg 63 000 ember halálát okozzák . A leggyakoribb kockázati tényezők közé tartozik a magas LDL-koleszterinszint, a mozgásszegény életmód, a dohányzás és az egészségtelen táplálkozás.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. tegnap 22:27 Közel 400 résztvevővel zajlott le az első Ötpróba Veszprém Úszónap sport Közel 400 résztvevővel zajlott le az első Ötpróba Veszprém Úszónap Veszprémben az elmúlt hétvégén első alkalommal rendezték meg az Ötpróba Úszónapot, amely a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egyik kiemelt eseménye volt. A rendezvény minden várakozást felülmúlt: csaknem négyszázan álltak rajthoz, döntően amatőr sportolók, akik nem a versengésért, hanem a mozgás öröméért és a közösségi élményért érkeztek. 2026. március 16. 9:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.