Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Miklós Gergő távozott a finn kézilabda-bajnokság aranyérmesétől

2025. április 30. 10:43 // Forrás: MTI
Miklós Gergő távozott a finn férfi kézilabda-bajnokságban aranyérmes Riihimäen Cocks csapatától.

"Összességében két nagyon jó évet töltöttem itt, nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, pályafutásom első külföldi klubjának" - nyilatkozta az MTI-nek a 30 éves kapus, aki két idényt játszott Riihimäkiban.

Hozzátette, eleinte nehezebb dolga volt, hiszen alapfokú angoltudással érkezett, és úgy még nem nagyon használta a nyelvet, hogy kizárólag angolul tud kommunikálni, de ahogy telt az idő, egyre inkább belejött.

"Két évig gyakorlatilag első számú kapusként számoltak velem, és akkor sem ültettek ki a lelátóra, amikor kiderült, hogy nem maradok. A szakmai stáb tagjai elmondták, látják a hozzáállásomat az edzéseken, és nincs rá okuk, hogy mellőzzenek, mert látják rajtam, hogy szeretném megnyerni velük a bajnokságot" - mesélte.

Mint kifejtette, a finn bajnokság nem olyan erős, mint a magyar, ennek ellenére nagyon nehéz volt megnyerniük a döntőt, ezért nagyon örülök a sikernek.

A Riihimäen Cocks a döntő előtt sorozatban nyolc mérkőzésen maradt nyeretlen a BK-46 együttesével szemben, a finálét viszont 3-0-s összesítéssel nyerte meg, így 2021 után visszahódította az elsőséget.

"A játékunk szezon elejétől kezdve javult, és igazándiból az idény végére kerültünk a legjobb formába. Nem voltak azok az egyénieskedések, amelyek az év elején jellemeztek minket, egyszóval csapatként tudtunk föléjük kerekedni" - mondta Miklós, aki korábban Nagykanizsán, Törökszentmiklóson, Orosházán, Csurgón, Szegeden és Veszprémben is védett.

Úgy fogalmazott, az első mérkőzés megnyerése után érezték, hogy van keresnivalójuk, és a hazai meccset "kutyakötelességük" volt behúzni otthon. Elárulta, hogy a finálé harmadik felvonását követően nagyon nagy ünneplést csaptak, mert a BK-46 nagyon sokáig irányította a játékot, de ők az utolsó pillanatban megfordították az állást, ami hatalmas örömöt jelentett számukra.

A klubelnök marasztalta a magyar kapust, aki nagyon sokáig gondolkozott, és végül azért döntött a távozás mellett, mert a csapat koncepcióváltás előtt áll, és főként finn fiatalokra szeretnének építeni a közeljövőben, egy-két külföldivel.

"Én úgy éreztem, nem biztos, hogy ez olyan jó dolog, de a jövőmről még nem tudok bővebbet mondani. Van lehetőségem hazatérni, és más külföldi csapathoz igazolni is, még zajlanak a beszélgetések" - mondta.

vehir.hu
további cikkek
Miklós Gergő lett a szezon legjobb kapusa a finn kézilabdaligában kézilabda Miklós Gergő lett a szezon legjobb kapusa a finn kézilabdaligában Miklós Gergőt választották a szezon legjobb kapusának a finn férfi kézilabda-bajnokságban. tegnap 14:03 Férfi kézilabda NB I: Legyőzte az FTC-t és ezzel döntős a Szeged, kiesett az Eger kézilabda Férfi kézilabda NB I: Legyőzte az FTC-t és ezzel döntős a Szeged, kiesett az Eger A Magyar Kupa-győztes OTP Bank-Pick Szeged 40-32-re nyert az FTC-Green Collect vendégeként a férfi kézilabda NB I alapszakaszának vasárnap rendezett utolsó előtti fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a címvédő One Veszprém HC mellett döntőbe jut, a ferencvárosi együttes pedig bronzérmes lesz. A Budakalászon vereséget szenvedő Eger ugyanakkor búcsúzik az élvonaltól. 2025. május 18. 20:19 Erődemonstrációt tartott a címvédő One Veszprém One Veszprém HC Erődemonstrációt tartott a címvédő One Veszprém A magyar rekordbajnok One Veszprém HC tizenegy góllal múlta felül a vendéglátó Carbonex-Komlót a férfi kézilabda NB I vasárnapi összecsapásán. 2025. május 18. 19:42 Európai kézilabdaligák: három magyarral Francia Kupa-győztes a Metz! kézilabda Európai kézilabdaligák: három magyarral Francia Kupa-győztes a Metz! Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra, Szöllősi-Schatzl Nadine és Szemerey Zsófia csapata, a Metz HB 32-18-ra nyert a Paris 92 ellen a női kézilabda Francia Kupa szombati döntőjében. 2025. május 18. 8:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.