Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C

Navracsics Tibor: a települések hagyományait, arculatát hivatott óvni a helyi önazonosság védelméről szóló törvény

2025. március 4. 14:38 // Forrás: MTI
Az önazonosság megőrzésére, a szokások és hagyományok védelmére, a népesség egyensúlyának megőrzésére ad lehetőséget a helyi önazonosság védelméről szóló, készülő törvény, amelyet az Országgyűlés már a tavaszi ülésszakán elfogadhat - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Alsóörsön.

Navracsics Tibor a balatoni üdülőkörzet polgármestereinek részvételével tartott konzultációt megelőző előadásában kiemelte: a készülő törvény lehetőséget kíván teremteni a polgármestereknek és a képviselő-testületeknek, hogy ha úgy érzik, a beköltözések, az építkezések vagy bármiféle gazdasági vagy politikai változás az ott élők hátrányára alakítja át a települést.

"Ezzel szemben a törvény által megfogalmazott védekező eszközöket vehetnek igénybe a település vezetői", mint például az ingatlanvásárlás tilalmát azoknak, akik nem helyben laknak, az elővásárlási jog szélesítését a településen élőknek, az ingatlanszerzés feltételhez kötését, adózási kötelezettség meghatározását és a lakcímbejelentés engedélyhez kötését.

A miniszter hangsúlyozta: az intézkedések során egyetlen népcsoportot sem lehet diszkriminálni, és fontos, hogy a törvény meghatározza a korlátozások alól mentesülőket, mások mellett az adott település szülötteit, illetve azokat, akiknek a hozzátartozói ott élnek.

Fontosnak nevezte, hogy bár Magyarországon "szabad mozgás és szabad letelepedés van, az alaptörvényben és egy sarkalatos törvényben megteremtjük azokat a kereteket, amelyek között ezt gyakorolni lehet". A törvény adta lehetőségeket azok a települések használhatják - tette hozzá -, amelyek ezt hasznosnak gondolják, hiszen van sok olyan település is, amely inkább több letelepedőt vonzana, mintsem távol tartaná őket, ezek a települések pedig értelemszerűen nem élnek majd a korlátozó intézkedésekkel.

A tárcavezető a népesség számának alakulásáról elmondta: 1990 és 2023 között az ország 3100 önkormányzatából kétezerben népességcsökkenés, 1100-nál pedig a népesség növekedése volt tapasztalható. A népesség vándorlása jellemzően keletről és délről északnyugatra figyelhető meg. A budapesti agglomeráció "veszi fel" legnagyobb számban a népességet, jellemzően a megyei jogú városokból az agglomerációba költöznek az emberek.

Kitért arra is, hogy Magyarország az unió harmadik "legingázóbb nemzete". Sokan költöznek falvakba, de a közeli városba járnak dolgozni és iskolába, és ennek - mutatott rá - hátrányos következményei vannak a településekre nézve, hiszen például a falvak jelentős része nincs felkészülve a sok letelepedő befogadására.

Az elkövetkező időszakban országszerte folytatják a konzultációt, az eredményeit pedig beépítik a törvénybe - tette hozzá Navracsics Tibor.

vehir.hu
további cikkek
Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. ma 11:49 Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában külföld Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. tegnap 14:34 Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra közélet Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel. tegnap 13:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.