Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vörös kód a hideg miatt – Ne feledkezzünk meg az állatokról sem!

2025. február 18. 12:38
A következő napokban rendkívüli lehűlés várható, a hőmérséklet akár -10 fok alá is süllyedhet. A Belügyminisztérium vörös kódot adott ki, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegben fokozottan kell ügyelnünk egymásra – és az állatokra is. „A zord időjárás nemcsak az emberek, hanem az állatok számára is komoly veszélyt jelent. Felelősségünk, hogy ebben az időszakban fokozott figyelmet fordítsunk rájuk, és gondoskodjunk védelmükről” – hangsúlyozta Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos.

A fagyos időjárás különösen veszélyes a szabadban tartott és kóbor állatokra. „Gondoskodnunk kell arról, hogy megfelelő menedéket és elegendő táplálékot biztosítsunk számukra. Az állattartóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk kedvenceik védelmére, hiszen a mínuszokban a hipotermia és a fagyási sérülések is komoly kockázatot jelentenek” – mondta Ovádi Péter.

Dr. Koska Hedvig állatorvos arra figyelmeztetett, hogy a hideg időjárás jelentősen befolyásolhatja az állatok egészségi állapotát. „A rövid szőrű, idős vagy beteg állatok különösen érzékenyek a hidegre, de a gazdasági állatok számára is biztosítani kell a megfelelő ellátást, például a vízforrások fagymentesen tartását és a szélvédett pihenőhelyeket.”

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra is, hogy a téli időszakban az állatmenhelyek számára még nagyobb kihívást jelent a gondozott állatok ellátása. „A civil állatvédő szervezetek és menhelyek ilyenkor hatalmas terhelés alatt állnak. Minden segítség számít: akár adományokkal, akár önkéntes munkával támogathatjuk őket” – emelte ki.

A lakosság számára a következő napokban kiemelten fontos, hogy ha kóbor vagy bajba jutott állatot látnak, értesítsék a helyi állatvédő szervezeteket. „Ahogyan embertársainkról gondoskodunk a hidegben, úgy állattársainkról is felelősséggel kell gondoskodnunk. Egy kis odafigyeléssel és összefogással sokat tehetünk értük” – zárta nyilatkozatát Ovádi Péter.

vehir.hu
további cikkek
Új esélyt kaptak az elítéltek és a menhelyi kutyák Közös ügyünk az állatvédelem Új esélyt kaptak az elítéltek és a menhelyi kutyák A 2025 tavaszán Magyarországon elindított börtönkutya-program példaértékű együttműködés az állatvédelem és a társadalmi reintegráció területén. A „Közös ügyünk az állatvédelem” Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által létrehozott kezdeményezés keretében menhelyi kutyák kerülnek ideiglenes elhelyezésre büntetés-végrehajtási intézetekben, ahol fogvatartottak napi szintű gondoskodással és képzéssel segítik a szocializációjukat, miközben saját pszichoszociális készségeik is fejlődnek. 2025. április 29. 15:17 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 A talált madárfiókák többsége nem szorul megmentésre közélet A talált madárfiókák többsége nem szorul megmentésre A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn. 2025. április 14. 14:26 Ovádi: a felelős állattartás alól az ünnep sem kivétel közélet Ovádi: a felelős állattartás alól az ünnep sem kivétel A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. 2025. április 14. 10:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.