Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett a nagyanyjával

2025. január 22. 10:12 // Forrás: MTI // borítókép: Tima Miroshnichenko, pexels
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki téveszméktől üldözve rendkívüli brutalitással ölte meg nagyanyját tavaly nyáron Veszprémben.

A Veszprém Vármegyei Főügyészség szerdai közleménye szerint a gyermekkorától pszichés problémákkal küzdő és emiatt orvosi kezelésben is részesülő elkövető fiatalkorától együtt élt a sértettel, akivel szeretetteljes kapcsolatban állt.

A férfi 2023-ban Ausztriában vállalt munkát, azonban az év végén pszichés problémái újra jelentkeztek, majd az élettársával történt szakítása után fel is erősödtek. Miután 2024 tavaszán hazatért, ismét a nagyanyjánál lakott és Veszprémben vállalt munkát, azonban június elején többször jelezte főnökének, hogy nem tud dolgozni.

Nagyanyja észlelte a fizikai és pszichés állapotának romlását, így azt is, hogy éjszakánként rendszeresen távozik otthonról, ezért szakemberhez akarta vinni, és igyekezett kontroll alatt tartani.

A vádlott hallucinációi 2024. június 8-ról 9-re virradó éjszaka felerősödtek, és ismét el akart menni, amit a sértett nem engedett. A vádlott ekkor magához vette az egyik munkájához használt kést, rátámadt a sértettre és rendkívüli embertelenséggel végzett vele.

A férfi a tettét követően átöltözött és gépkocsival Ausztriába ment, de egy határhoz közeli település mellett az árokba hajtott, majd gyalogosan folytatta útját a városba, ahol zavart viselkedése miatt a rendőrök intézkedtek vele szemben és őrizetbe vették.

Az ügyészség a vádiratában az elkövető beszámítási képességének hiánya miatt a felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek - áll a közleményben.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.