Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Putyin: Moszkva kész a konfliktus rendezésére a Trump-kormányzattal

2025. január 21. 11:13 // Forrás: mti
Oroszország kész az ukrajnai konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépő kormányzatával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az orosz biztonsági tanács moszkvai tanácskozásán.

Putyin gratulált Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez, és hangsúlyozta a hosszú távú béke megteremtésének fontosságát Ukrajnában.

Az orosz vezető kitért arra, hogy a választási kampány minden szempontból nehéz volt a rendkívüli nyomás alá helyezett Trump számára. Mint mondta, Moszkva felfigyelt Trumpnak és csapatának azokra a nyilatkozataira, amelyek szerint helyre akarják állítani a közvetlen kapcsolatokat Oroszországgal, amelyek nem az ő hibájukból szakadtak meg.

"Halljuk azt a kijelentését is, hogy mindent meg kell tenni egy harmadik világháború megakadályozása érdekében. Természetesen üdvözöljük ezt a hozzáállást, és gratulálunk az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökének hivatalba lépéséhez"

- mondta Putyin.

Hangot adott feltételezésének, hogy az Egyesült Államokkal folytatandó párbeszéd az egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapul majd. Hangsúlyozta, hogy Oroszország soha nem utasította el a párbeszédet, és mindig is kész volt arra, hogy zökkenőmentes kapcsolatokat tartson fenn bármelyik amerikai kormányzattal.

Kijelentette, hogy Moszkva nyitott a párbeszédre a Trump-kormányzattal az ukrajnai konfliktusról. Rámutatott: a rendezés célja nem egy rövid tűzszünet, hanem a hosszú távú béke kell, hogy legyen.

"Nem valamiféle haladékra van szükség, hogy átcsoportosítsuk az erőinket és újrafegyverkezzünk a konfliktus későbbi folytatásához, hanem egy hosszú távú békére, amely a térségben élő összes ember, minden nép jogos érdekeinek tiszteletben tartásán alapul" - fogalmazott az orosz elnök.

Hangot adott meggyőződésének, hogy ehhez a legfontosabb a krízis kiváltó okainak megszűntetése. "Mi, természetesen, küzdeni fogunk Oroszország érdekeiért, az orosz nép érdekeiért. Valójában ez a különleges hadművelet lefolytatásának célja és értelme" - tette hozzá az elnök.

Szergej Lavrov külügyminiszter a tanácskozáson azt hangoztatta, hogy Trump az ukrán válság rendezését külpolitikája egyik prioritásának tekinti. Mint mondta, az új amerikai elnök és csapata értésre adta, hogy megértik Oroszország álláspontjának bizonyos aspektusait, "például Ukrajna észak-atlanti szövetségi tagságának elfogadhatatlanságát illetően".

Marija Zaharova külügyi szóvivő azt közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy az amerikai fél egyelőre nem adott agrément-t az új washingtoni orosz nagykövet kinevezésére.

Putyin és Trump korábbi 2019-es találkozójukonPutyin és Trump korábbi 2019-es találkozójukon

Az orosz média november végén arról számolt be, hogy Alekszandr Darcsijev, az orosz külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának igazgatója léphet Oroszország diplomáciai missziójának élén a Moszkvába visszatért Anatolij Antonov helyébe, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelettel mentett fel tisztségéből.

Hivatalosan az értesülést nem erősítették meg. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy az új washingtoni nagykövetet a közeljövőben ki fogják nevezni.

vehir.hu
további cikkek
Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. ma 11:04 Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. tegnap 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. 2025. február 5. 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. 2025. február 5. 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.