Az 1956-os magyar forradalom egyik kiemelkedő békés megmozdulása a néma nőtüntetés volt, amelyre már a forradalom leverése után, december 4-én sor került először Budapesten, majd a hír hallatán az egész országban, december 6-én Veszprémben is. A forradalmat követő szovjet megtorlás elleni tiltakozásként több ezer gyászoló nő vonult az utcákra, hogy csendben emlékezzenek a forradalom áldozataira és bebörtönzöttjeire, apjukra, férjükre, fiúgyermekeikre.
A néma nőtüntetés az elnyomó rendszer elleni passzív ellenállás szimbolikus aktusa volt, ami kifejezte a magyar nők szolidaritását és bátorságát a diktatúrával szemben.
Veszprémben hagyományosan a Szabadság téri domborműnél tartják az ez előtt tisztelgő megemlékezést, amit a Városi Nyilvánosságért Alapítvány gondoz a mai napig.
Szerdán kora este itt gyűltek össze a megemlékezők, akik előtt Rektor Dóra önkormányzati képviselő beszélt.
Rektor Dóra
Felidézte azt, amikor 1956. december 6-án az Óváros tér vár felöli részén körülbelül 1500-2000 helyi lány és asszony gyűlt össze, majd néma menetben elindultak, először az 1848-as emlékműhöz, ahol elszavalták a Nemzeti dalt. Békés megmozdulásukat felfegyverzett szovjet katonák zavarták meg, de ők megkerülve a tankokat, folytatták a menetet az Alsóvárosi temetőbe, ahonnan az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzása, majd a Himnusz eléneklése után hazaindultak.
Ekkoriban már zajlottak a forradalom megtorló intézkedései, az elnyomó hatalmat a félelem és a düh táplálta, ezért is volt különösen bátor tett a védtelen nőktől, hogy utcára vonultak, emelte ki Rektor Dóra.
A veszprémi tüntetés két főszervezőjét, Hudáka Károlynét és Horváth Margitot ráadásul másfél év börtönre ítélték ezután, de sokan elvesztették az állásukat is a résztvevők közül.
Rektor Dóra rávilágított arra, hogy bár ma nincsen szovjet megszállás alatt az ország, az elnyomó fenyegetés a nyugat irányából mégis jelen van. Habár mások az eszközök és más a módszerek, de a cél ugyanaz.
Ha a mostani történelmi helyzet a szomszédos háború kiterjedéséhez vezetne, vajon a nők meg mernék-e tenni azt, amit 1956-ban társaik véghez vittek? – tette fel a kérdést a beszélő, majd rögtön hozzátéve, reméli, hogy erre a kérdésre soha nem kell választ adni majd.
A megemlékezés kulturális nívóját Hatás Andrea és Pölczman Szofi versei és énekei emelték, a végén pedig a megjelentek, köztük az 56-os szervezetek, valamint jobboldali politikai formációk képviselői koszorúkat helyeztek el a domborműnél.
