Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mostantól tilos kutyát és macskát árulni az állatvásárokon

2024. november 7. 10:00 // Forrás: IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM állatvédelmi cselekvési terv KIDOLGOZÁSÁÉRT és végrehajtásáért felelős kormánybiztos
A Magyar Közlönyben frissen megjelent módosítás szerint egyes kedvtelésből tartott állatokat a hatályba lépést követően tilos lesz állatvásárokon értékesíteni – ideértve a véletlen vagy tervezett házi szaporulatokat, illetve a tenyésztésből származó, akár törzskönyves egyedeket is. A módosítás a kutyák, a házi macskák összes egyedét, valamint a madarak vadon befogott egyedeit érinti – írta közleményében Ovádi Péter kormánybiztos.

Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a szaporítók elleni határozott fellépés mindig is az állatvédelmi tevékenységének egyik kiemelt célja volt. Az Országgyűlés 2021 végén egyhangúlag szigorította a Büntető Törvénykönyv egyes állatvédelmi tárgyú rendelkezéseit, az állatkínzó szaporítás immáron akár 5 év szabadságvesztést is vonhat maga után.

„A civil szervezeteknek rengeteget köszönhetünk az állatvédelem területén, több évtizedes gyakorlati tapasztalataik, meglátásaik nagymértékben segítik a munkánkat. Természetesen a döntések, intézkedések előkészítése során is minden alkalommal egyeztetünk velük” – mondta a kormánybiztos.

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a mostani módosítás alapját a civil szervezetek javaslatai adták, majd az ő irányításával, a Nemzeti Állatvédelmi Tanács véleményének figyelembevételével kezdődhetett meg a közös munka, melynek során minden lépést alaposan egyeztettek a szakemberekkel és a civil szervezetekkel is. Az állatvásárokon tapasztalt állategészségügyi körülmények kifogásolhatók voltak, az árusok sok estben nem tartották be a jogszabályokban meghatározott feltételeket, prevenciós intézkedéseket. Ezek a viszonyok kedveztek a szaporítóknak is, hiszen törzskönyv nélküli állatok kerültek eladásra, legtöbbször az állatok jóllétének figyelmen kívül hagyásával.

A módosítás eredményeképpen a továbbiakban kutyát, házi macskát és madarak vadon befogott egyedeit állatvásárokon – ideértve állatbörzét és állatárverést is – nem lehet majd árulni.

vehir.hu
további cikkek
Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra közélet Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  ma 13:18 Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről állatvédelem Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. 2026. január 30. 10:20 A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya állatvédelem A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya A Tiszaalpár térségében 2025 őszén súlyos sérüléseket szenvedett Rozi hosszabb gyógykezelést és rehabilitációt követően örökbefogadóhoz kerül. A szakértői felmérés – Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közbenjárásával – megállapította, hogy a kutya mentális állapota stabil, megfelelő környezetben teljes felépülése várható, és hosszabb távon akár állatasszisztált foglalkozásokban való részvételre is alkalmassá válhat – írta közleményben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. 2026. január 28. 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.