Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat indul a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány szervezésében

2024. október 17. 11:43
A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával 2024 őszén országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozatot indít „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” címmel.

célja az állatvédelmi jogalkalmazók és szakemberek szakmai támogatása, végső soron egy egységes és jól működő állatvédelmi rendszer kialakítása Magyarországon. A szakmai napok térítésmentesek, és lehetőséget biztosítanak az érintettek közötti kapcsolatok erősítésére is. A programsorozat Csongrád-Csanád vármegyében, Szegeden veszi kezdetét a vármegyei rendőrség, polgárőrség, jegyzők, kormánytisztviselők, hatósági állatorvosok, civil állatvédők és ebrendészek részvételével, három tematikus teremben összesen 27 előadásra kerül sor. A szakmai nap a tervek szerint 2025 végéig minden vármegyében megvalósul.

Vetter Szilvia (Fotó: MTI / Közös ügyünk az állatvédelem)Vetter Szilvia (Fotó: MTI / Közös ügyünk az állatvédelem)

A rendezvénysorozat kiemelt szakmai partnerei az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért felelős Kormánybiztos Titkársága (Igazságügyi Minisztérium), a kormányhivatalok tekintetében a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkársága, az Országos Rendőrfőkapitányság, az Országos Polgárőr Szövetség, a Jegyzők Országos Szövetsége, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Magyar Kormánytisztviselői Kar és a Magyar Birtokvédelmi Szövetség (MABIV).

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az Állatvédelmi Kompetencia Program fő célja a magyarországi állatvédelem fejlesztése és erősítése. Az országjáró szakmai nap-sorozat nem csupán információcserére ad lehetőséget, hanem a különböző állatvédelmi szakemberek közötti szorosabb együttműködésre is. Kiemelte, hogy az állatvédelem területén számos kihívás vár, és a hatékony megoldásokhoz elengedhetetlen az összefogás. A program során nem csupán a jogszabályi környezetet fogják áttekinteni, hanem jó gyakorlatokat, jogeseteket is bemutatnak olyanok, akik napi szinten hasonló ügyekkel foglalkoznak. A szakmai napokon az ország legkiválóbb állatvédelmi szakemberei, jogalkalmazói, állatvédelmi szakállatorvosai és szakjogászai tartanak előadásokat, biztosítva a magas színvonalú szakmai ismereteket a résztvevők számára.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.