Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kerékpártolvajokat fülelt le a kamera

2010. július 30. 0:40 // Forrás: MRFK
A biciklik több orrgazda kezén keresztül mentek, míg végül egy vállalkozó, értesülve a rendőrségi eljárásról, önként leszállította őket.

A biztonsági kamera segítette a kerékpár tolvajok rendőrkézre kerítését az egyik veszprémi társasházban. A július 16-án ellopott, egyenként körülbelül tízezer forintot érő két MBT kerékpárt jogos tulajdonosaik átvehették tegnap a veszprémi rendőrkapitányságon

A lopással gyanúsítható 16 éves veszprémi és 20 éves berhidai fiatalembereket szerdán előállították a nyomozók a rendőrkapitányságra. Harmadik társukat még keresik.

A Rózsa utcai társasház tárolójából július 16-án tűnt el két kerékpár, a lopásról a tulajdonosok bejelentést tettek a rendőrségen. Az épület bejárati ajtaját „figyelő” biztonsági kamera felvételén jól látszott, ahogy három fiatal aznap este először bejött körülnézni, majd egy órával később ketten visszatértek és rövid időn belül a kerékpárokkal távoztak. A büntetett előéletű 20 éves fiatalembert már tudták hol keressék, de társa sem volt ismeretlen a rendőrök előtt.

A fiatalok előállításával nem ért véget a nyomozás, a bicikliken ugyanis már túladtak, és azok több orgazda kezén is átmentek. A nyomozók a „kereskedelmi láncot” követve eljutottak egy papkeszi vállalkozóhoz, aki értesülve a rendőrségi eljárásról önként leszállította a kerékpárokat a veszprémi rendőrkapitányságra.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.