Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Második alkalommal rendezték meg az állatvédelmi pikniket Budapesten

2024. október 1. 10:20 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
Az esős idő ellenére is nagy számban vettek részt az idei Állatvédelmi Témahét nyitóeseményén szombaton Budapesten – közölte a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a rendezvény nemcsak ismeretterjesztésre, hanem a közösségi összefogás erősítésére is szolgál, miközben szórakoztató élményeket nyújt a látogatóknak. Az Állatvédelmi Piknik az az esemény, amely immár hagyományt teremt a közösségi összefogás és az állatvédelem népszerűsítésében.

Az Erzsébet téren 2024. szeptember 28-án tartott rendezvényen közel 40 szervezet mutatkozott be, számos látványos bemutatót, interaktív állatvédelmi játékot kínálva az érdeklődőknek. A programok között szerepelt a Pannon Várszínház népszerű előadása, a „Pablo és Picasso”, amely a művészet és állatvédelem közötti kapcsolatot is erősítette. A szombati rendezvény fő támogatói között volt a Lounge Group, a Visual Europe Group és a TV2 Csoport, akik elkötelezetten támogatják az állatvédelem ügyét és annak széleskörű népszerűsítését Magyarországon.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: az összefogás évről évre erősödik, egyre több partner és szakember csatlakozik, ami által a felelős állattartás alapelvei egyre szélesebb körben terjednek. Idén nyár végéig az Alapítvány közvetlenül 3000 hátrányos helyzetű gyermekhez jutott el kiscsoportos kutyás és macskás foglalkozásokkal, valamint 4500 gyermekhez élő állatos színházi előadásokkal, az Állatvédelmi Témahéten ezek a számok tovább nőnek majd.

A Piknik nagyszínpadán Ovádi Péter és Vetter Szilvia videó köszöntőjét követően a Pannon Várszínház előadására került sor, majd a „Varázslatos foglalkozás állatokkal” című foglalkozás következett. Ezt követte Farkasházi Réka és a Tintanyúl műsora, az Országos Polgárőr Szövetség kutyás bemutatója, a Mentőkutyás Szolgálat kutyás bemutatója, továbbá a Mancs a kézben és az Akela Kutyaiskola produkciója. Az estét a Shake It zenei formáció zárta, a háziasszony Szabó Zsófi volt.

Az eseményen a kitelepülők között volt a főszervező Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Témahét (Állatbarát pedagógus Kör), az Áldozatsegítő Központ, az Állatorvostudományi Egyetem, az Állatkerti pont, a BM Katasztrófavédelem Mentőkutyás Szolgálat (MKSZ), a Fradisták Az Állatokért Egyesület, a Magyar Állatvédelem Állatvédő Egyesület, a Gazdijogsi, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Kormánytisztviselői Kar, a Miskolci Egyetem, a Művészetek Háza Veszprém Művelődési Ház és Kiállítóhely, a  Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., az Országos Polgárőr Szövetség, a Pannon Egyetem, a Pannon Várszínház, a Rendőrség, a Pumi Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ, a REX Kutyotthon Alapítvány, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, a Szépalma Állatvédelmi Alapítvány és az Ürömi Állatotthon képviseltette magát.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Állatvédelmi díjakat adtak át az állatok világnapja alkalmából állatvédelem Állatvédelmi díjakat adtak át az állatok világnapja alkalmából Október 7-én az állatok világnapja alkalmából másodszor került sor a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjak átadására– közölte az Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 2024. október 7. 13:57 Állatkerti és állattartási kisokost készített a Pannon Várszínház kultúra Állatkerti és állattartási kisokost készített a Pannon Várszínház A rövid videót a hasznos tudnivalókkal éppen az állatok világnapján tette közzé a veszprémi teátrum. 2024. október 4. 16:11 Licitáljon, hogy öné lehessen Rasovszky Kristóf egyedi olimpiai kiadású Samsung okostelefonja! közélet Licitáljon, hogy öné lehessen Rasovszky Kristóf egyedi olimpiai kiadású Samsung okostelefonja! Rasovszky Kristóf, Veszprém olimpiai aranyérmes nyílt vízi úszója jótékonysági árverésre bocsátotta limitált kiadású Samsung Galaxy Z Flip6 Olympic Edition típusú okostelefonját, amit a párizsi olimpián kapott aranyérme mellé. Az olimpikon a befolyt összegből a helyi állatvédő egyesületeket támogatja. A liciteket nálunk, a Vehir.hu-n, az árverés médiatámogatójának oldalán lehet megtenni. 2024. október 4. 11:47 Állatvédelmi központ a Bakony szívében Állatvédelmi központ a Bakony szívében Szépalma, a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet egyik legcsodálatosabb rejtett gyöngyszeme nem csupán természeti szépségeivel és történelmi hagyományaival, hanem állatvédelmi elkötelezettségével is magára vonja a figyelmet.  2024. október 3. 12:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.