Jó, tudom, vannak izgalmas napi témák a nagypolitikában, meg a kicsiben is, de a fene egye meg azt a zsemlét! Engem leginkább ez a péksütemény izgatott fel ma reggel, és nem csak ma, hanem minden reggel.
A békebeli
A zsemle, a finom, foszlós, puha és illatos kis cipócska olyan gasztronómiai fogalom volt évtizedekig, sőt a közelmúltig, aminek gondolatától összefutott az ember szájában a nyál. Pláne ha bele képzelt egy kis vajat meg prágai sonkát.
Időközben azonban a zsemlének is jutott a rendszerváltásból. A zsemlegyártás is korszerűsödött, minek következtében a tiszteletreméltó péksütemény radikális átalakulásokon ment keresztül. A formája csaknem olyan, mint egykor – békeidőben, mondaná nagyanyám, – kerekded. De csak felülnézetből. Oldalról már mindenféle formát ölthet, a lepénytől a nyolcadik utasig. És az állaga! Hát kérem az állag- és formaváltozatossága maga a csoda.
Vizes zsemle levegővel
A mai friss zsemlére jellemző, hogy ha megfogjuk, mert be szeretnénk tenni a papírzacsiba, beroppan a teteje és máris bele lehet látni a közepébe. Ott pedig nincs semmi. Ez az úgynevezett vizes szemle – levegővel. Félbevágni nem lehet, mert elemeire hullik szét. Ha erőszakkal mégis szendvicset akarunk készíteni belőle, akkor készüljünk fel arra, hogy kétméteres körzetben szóródik a morzsa. Próbáltam már recés kiskéssel, kenyérvágó nagykéssel, filézővel és éles teflonossal, de a végeredmény tragikus. Zsemleízű faforgács.
Lapos és töppedt
Ha viszont békén hagyjuk - úgy egy órácskát -, már nem morzsolódik, hanem töpped. Ekkor még a formája elfogadható, kissé lapos, de azért még zsemle. Ám az állaga figyelemreméltó metamorfózison megy keresztül: rugós, gumis, sem beleharapni sem vágni nem lehet. Ha mégis sikerül egy falatkát letépni róla úgy, hogy a fogunk is megmaradjon, akkor nagyobbára a rágógumihoz hasonló anyag kerül a szánkba, forgathatjuk, rágcsálhatjuk, felragad a szájpadlásunkra és a legnagyobb kulináris élvezetet akkor nyújtja, amikor kiköpjük.
A kőkemény
Ezt követi az átalakulás harmadik fázisa, amikor is a péksütemény már csak az építőanyagok valamelyikével hasonlítható össze. Egyes zsemlefajták leginkább a nikecelre emlékeztetnek, de néha faforgácsra, fűrészporra, vakolatdarabra, még szárazabb állapotban pedig amorf alakú térkőre és betontörmelékre.
De akkor is megvesszük. Tépjük, kenjük, rágjuk, vágjuk, utána söprögetjük, de megvesszük. Szerintem intézkedni kéne most már ebben az országban, s ha volt már nekünk bor-, paprika-, hús- meg egyéb kommandónk, akkor elérkezett a zsemlekommandó felállításának az ideje. Az említett péksütemény mindenkori tekintélyének visszaállítására.
