Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém és a Pannon Egyetem

2010. július 30. 0:30
A képviselő testület jóváhagyta az önkormányzat és a Pannon Egyetem közötti együttműködési megállapodás kiegészítéseit.

A város és az egyetem közötti megállapodást 998-ban írtak alá, és szükség volt az aktualizálásra. -A szenátus egyhangúan megszavazta az 1998-ban aláírt megállapodás felülbírálását és megújítását – mondta dr. Mihalovics Árpád a Pannon Egyetem rektorhelyettese.

Katanics Sándor szocialista képviselő kételkedésének adott hangot, szerinte nem volt tervszerű a munka, hiszen pár nappal ezelőtt még nem volt szó arról, hogy ez a téma napirendre kerül, mondta a közgyűlésen. Maga is fontosnak tartja az egyetemmel való együttműködést, de érdekelte mely pontokon és miért történtek módosítások a szerződésben. Szerencsésebb lett volna ismertetni azt is, hogy mi változott meg a megállapodásban, vélekedett.

Dr. Mihalovics Árpád megválaszolta  kérdéseket, beszélt a megállapodás módosításairól. Elmondta továbbá, hogy az egyetem könyvtárát nem csak a hallgatók vehetik igénybe, hanem a város minden polgára használhatja. Fordítással, tolmácsolással szeretnék segíteni a várost, hiszen az oktatók nyelv- és protokoll ismereteit hatékonyabban ki lehetne, és ki kell használni.

Az előterjesztést a testület elfogadta, Katanics Sándor tartózkodott, de – mint magyarázta – nem azért, mert nem tartja fontosnak a megállapodást, hanem mert alaposabb előkészítést igényelt volna.

Ódor Eszter
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.