Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy bajban vannak a fecskék

2024. szeptember 16. 13:51
Az állatvédő civil szervezetek mellett valahol már a rendőrség is közbeavatkozott, hogy sikerüljön minél több fecskét megmenteni, akiket szinte sokkolt a hirtelen időjárásváltozás.

„A fecskék különösen érzékenyek a több napig tartó hideg, csapadékos időjárásra, mert ilyenkor a kizárólagos táplálékukat jelentő repülő rovarok „eltűnnek” és a madarak éhezni kezdenek, három-négy nap múlva pedig tömegesen éhen pusztulnak.” – Írta a Magyar Madártani Egyesület közleményében, megmagyarázva azt, hogy miért pusztulnak el tömegesen a vándorlómadarak ezekben a napokban.

Környékünkön annyira szembetűnő ez a probléma, hogy még a rendőrség is a madármentő civil szervezetek segítségére sietett, vasárnap délután az ő segítségükkel egy időre lezárták a 71-es főút balatonszepezdi részét, hogy a természetvédők az út mellől össze tudják gyűjteni a legyengült, elázott madarakat.

A madártani egyesület felhívásában mindenkihez szólnak, hogy hogyan tudnak segíteni a madaraknak: „Az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára - tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! A fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.”

A civil szervezet közleményében felhívja még egy jelenségre a figyelmet, ami magyarázatul szolgálhat arra, hogy évtizedekkel korábban nem, most mégis megsínylik a madarak az extrém időjárást: „Egészen a néhány évtizeddel ezelőtti közelmúltig a molnár- és füsti fecskéknek sokkal könnyebb dolguk volt hűvös idő esetén (ráadásul a szélsőséges időjárás gyakorisága és ezek ereje is sokkal-sokkal kisebb volt). Amikor az ország minden településén, szinte minden portán ott voltak a lakott istállók, akkor a fecskék akár napokra be tudtak húzódni a gerendákra, a jó melegbe, ahol a rovarok is repültek, így még táplálkozni is tudtak. Amikor az ökológiai rendszer mind nagyobb része felborulóban van, akkor ezzel összefüggésben az olyan "társadalomökológiai" hatások is negatívan hatnak, mint a háztáji állattartás szinte teljes megszűnése, az istállók eltűnése.”

vehir.hu
további cikkek
A felsővezeték hibája miatt hosszabb a menetidő az észak-balatoni vonalon közlekedés A felsővezeték hibája miatt hosszabb a menetidő az észak-balatoni vonalon Az észak-balatoni vonalon felsővezetéki hiba miatt hosszabb eljutási időre, Balatonfüred és Szabadbattyán között pótlóbuszos közlekedésre kell számítani - közölte a Mávinform hétfő délután a honlapján. tegnap 14:21 A Pannon Egyetem karai a kiváló kutatóműhelyek között Pannon Egyetem A Pannon Egyetem karai a kiváló kutatóműhelyek között A Pannon Egyetem két kara is elnyerte az MTA Kiváló Kutatóhely minősítést 2025-ben. tegnap 10:19 A légkör aktuális állapotát nehezebb meghatározni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk időjárás A légkör aktuális állapotát nehezebb meghatározni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk „Brutálisan meleg nyár lesz idén!” „A történelem legforróbb júliusa következik!” – Az ilyen és ehhez hasonló címek nem ritkák a kattintásvadász portálok időjárás rovataiban. Pedig, ha minimális szakmaiságot követnének a rovatszerkesztők, nem bocsátkoznának hosszabb távú előrejelzésekbe, nem csak nyáron, az év bármely szakaszában sem. Hogy pontosan miért nem, arról Cseh Zoltánnal, a VMeteo üzemeltetőjével beszélgettünk, aki több mint húsz éve, napi szinten követi a veszprémi időjárás alakulását. Az ő segítségével belenéztünk abba bonyolult rendszerbe is, ahol folyamatosan több millió adatot elemeznek, hogy az átlagember megtudja, érdemes lesz-e hétvégére strandolást tervezni. tegnap 22:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.