Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összehangolt rendőri akció a Balaton-parton / Ezer ellenőrzés tíz óra alatt

2010. július 27. 3:41 // Forrás: rendőrség
Fokozott bűnügyi, közbiztonság és közlekedés-rendészeti ellenőrzést hajtott végre a Veszprém megyei rendőrség a hétvégén.

Veszprém megyében összesen több mint 120 rendőr, 29 polgárőr, a vám-és pénzügyőrség  24 munkatársa, 2 fő a bevándorlási és állampolgársági hivataltól, valamint 1 fő a honvédségtől vett részt az ellenőrzés végrehajtásában.

A fokozott ellenőrzés célja volt, a többi között a nyári idegenforgalmi idényben, a térségben található körözött személyek elfogása, a megyében illetve a balatoni régióban a bűncselekmény elkövetése céljából érkező személyek kiszűrése, az elkövetők elfogása.

Ezen kívül, az illegális migráció visszaszorítása érdekében a társszervekkel összehangoltan végzett ellenőrzések, a megye fontosabb kivezető útjainak ellenőrzésével fellépni a gépkocsi lopásokat szervezetten elkövetőkkel szemben, a kábítószert birtokló és szállító személyek kiszűrése, a közlekedési balesetek megelőzése érdekében a szórakozóhelyekről ittasan távozó gépkocsivezetők kiszűrése, a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzése. Valamint a szórakozóhelyek és környékének rendjének fenntartása, a személyzet és a közönség ellenőrzése.

Az akció során 876 fő magyar és 119 külföldi állampolgárságú személyt vontak ellenőrzés alá. Közlekedési szabálysértés miatt 75 esetben intézkedtek, ebből 54 esetben objektív felelősség alá tartozó gyorshajtó volt. Öt esetben szabálysértési, 1 esetben büntető feljelentést kezdeményeztek az alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőrök ellen. 

Nem közlekedési szabálysértés miatt 6 esetben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök. Helyszíni bírság kiszabására 39 fővel szemben került sor összesen 179 ezer forint értékben.

A segítők közül a VÁM-és Pénzügyőrség munkatársai a szórakozóhelyek ellenőrzése során kettő esetben kezdeményeztek jövedéki eljárást.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.