Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balaton szívében

2010. július 24. 2:28 // Forrás: Janni/Szausev
Megtartották a hagyományos szívhalászatot a Balatonon, amely az Anna-bál előestéjén, minden leány „szerelmi jóslatának” játéka.

A bál nagy kihívás, de a helyszínt biztosító Grand Hotel személyzetének bőven van gyakorlata a szervezésben. A szállónak mintegy 100 alkalmazottja van, erre az estére külsős segítséget is igényelnek. Összesen mintegy 150 ember figyeli majd a vendégek kívánságait: a többi között a székeket, asztalokat és az étkészletet is Herendről bérlik a bál estjére.


Az Anna Grand Hotel
forrás: annagrandhotel.hu

A bálba több mint 400 vendéget várnak. A négynapos kísérőrendezvényekkel színesített eseményre, a 18. életévüket betöltő füredi lányok, most is ingyen mehetnek be: idén mintegy húsz hölgy fogadta el a polgármester meghívását.


A festői szépségű Tihanyi-öböl

A bált megelőző délutáni hajózáson, az ifjú hölgyek szüleikkel, párjukkal a Kelén hajó fedélzetén hajókáztak el a Tihanyi-öbölig, ahol a felszálláskor, az urak által faszívekbe vésett neveket halászhatták ki, a kapitány engedélyével. A vízbe olykor nemcsak szív esett, hanem eltörött hálós bot és palackba zárt üzenetek is.

A főnyeremény egy belépő az Anna-bálra, amit az a hölgy nyer el, aki a tavalyi győztes serlegében hagyott, utolsó nevet kihalássza.

Vincze Rékát nagyszülei lepték meg 18. születésnapja alkalmából az Anna-báli belépőkkel.


Vincze Réka

– Kisgyerekkori álmom volt, hogy egyszer itt legyek Füreden, a bálon. Nagyszüleimnek hála, ez teljesült – mondja a debreceni lány, aki a szívhalászaton a nyertes nevet vette ki a hálójából.


 

– Nem is gondoltam először, hogy ilyen nehéz lesz kihalászni a szíveket, de a három Gáborból, aki a horgomra akadt, csak egy volt a nyerő. A nyereményjegyeket jövőre mindenképpen felhasználom.


Horváth Csongor rajza, korabeli fotó alapján

Farkas Viktória, a tavalyi bálkirálynő idén is csak szemlélődött, mivel párja nélkül érkezett. Bevallása szerint ez az esemény a kapitánynak a legnagyobb kihívás, mivel neki kell úgy irányítania a hajót, hogy az összes szívet ki tudják halászni a Balatonból.


Kovács Júlia Anna

- Édesanyám, születésemkor elhatározta, hogy 18. születésnapom alkalmából elhoz az Anna-bálra – mondja Kovács Júlia Anna, aki családjával érkezett Budapestről. – Figyelemmel kísértük az eddigi évek báljait is, megnéztük a képeket. Kíváncsian várom a szombat estét, most pedig természetesen én is megpróbálok egy szívet kihalászni, mondta Anna.

Íme néhány kép, a szép lányokról és a meseszép balatoni tájról!

Galéria
A Balaton szívében
vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.