Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Letették az esküt az OVB tagjai

2010. július 24. 0:16 // Forrás: MTI
A testület új tagjait csütörtökön késő este választotta meg az Országgyűlés. A tagok pénteken Schmitt Pál házelnök előtt tettek esküt.

A megbízóleveleket a házelnök adta át, Navracsics Tibor, a választás lebonyolításáért felelős közigazgatási és igazságügyi miniszter és Szabó Erika államtitkár jelenlétében. Ezt követően a tagok az alakuló ülésen maguk közül elnököt, illetve alelnököt választanak.

Az OVB tagja Bordás Vilmos, Bozsóki Éva, Hunyadfalvi Ákos, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Sasvári Róbert, póttagja Székely László, aki akadályoztatása miatt később teszi le esküjét. Az előző összetételű OVB-nek is tagja volt - az Országgyűlés által választott tagként - Bordás Vilmos, valamint a Fidesz-KDNP delegáltjaként Sasvári Róbert.

Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében gratulált a testület tagjainak a megválasztásukhoz. Mint fogalmazott, az OVB tagjainak küldetése az elmúlt évek heves indulatait, látványos botrányait követően a rend és béke megteremtése. Megjegyezte: "a túlzottan elmérgesedett hazai közéletnek" nagy szüksége van szakmailag megkérdőjelezhetetlen emberek erkölcsi tisztaságára.

Mint mondta, az összes állami, közjogi szervezetnek az állampolgárok érdekében kell tevékenykednie, a törvény azonban az OVB esetében ezt külön nevesíti, ezért elsőrendű kérdés, hogy a bizottság minden, az állampolgároktól érkező beadványt egyforma figyelemmel, alázattal tárgyaljon.

Személyes megjegyzéseként hozzáfűzte: az OVB tagjainak munkája kiemelten fontos, hogy a választás eredménye megkérdőjelezhetetlen és hiteles legyen.

Az Országgyűlés június 21-én fogadta el a választási eljárásról szóló törvény módosítását, e szerint az OVB-t minden általános választás (parlamenti, önkormányzati, európai parlamenti) előtt meg kell újítani. Az Országgyűlés az őszi önkormányzati választásra csütörtökön választotta meg az OVB-t, a jogszabály szerint tehát e bizottság mandátuma a 2014-es országgyűlési választás előtt megválasztandó OVB alakuló üléséig tart.

Az új OVB a megalakulása után egy rövid ideig csak az öt választott tagból áll, majd kibővül az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok delegáltjaival. A delegált tagokat az OVB elnökénél kell bejelenteni, ők azt követően ülhetnek be a testületbe teljes jogú tagként, hogy a választott tagokhoz hasonlóan esküt tettek.

Az OVB független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerv, amelynek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.

Az új OVB az alakuló ülés után, péntek délután tartja első rendes ülését, amelyen a napirend szerint jelölőszervezetek nyilvántartásba vételéről döntenek. 

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.