Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Az első aranyra várva

2024. augusztus 1. 7:52
Már öt napon vagyunk túl a párizsi ötkarikás nyári játékokon, de nekem még nincs olimpiai hangulatom. Azt elsősorban egy magyar aranyérem hozná el, de erre még várni kell. Remélhetően nem sokáig, amit aztán majd követ a többi. | Darcsi István jegyzete.

Varga Károly sportlövőként szerezte az első magyar olimpiai aranyérmet az 1980-as moszkvai olimpián. Hirtelen óriási zavar támadt a Magyar Televízió budapesti stúdiójában, senki nem tudta, hogy ki ez a srác, mert óriási meglepetés volt a győzelme. Eltelt egy kis idő, mire sikerült összeszedni róla egy kis információt, ugyanis a versenyszámát (kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő testhelyzetben) nem közvetítették. Civil életét rendőrként élte a moszkvai hős. Később alezredesi rendfokozatig jutva oktatott a csopaki rendőr tiszthelyettesi iskolában, és akkoriban Veszprémben élt. Erről nem sokan tudtak, mert amilyen szerény volt a sportban, ugyanez jellemezte hivatása gyakorlása során is.

Szilágyi Áron 2021-ben Tokióban az olimpia első versenynapján léphetett fel a dobogó első fokára, ami már a harmadik aranyérem volt a kiváló kardvívó ötkarikás pályafutásában. Az első olimpiai címét 2012-ben szerezte Londonban, akkor is ez volt Magyarország első aranyérme, ami a második versenynapon született. Rajta kívül is többször adtak lendületet a magyar olimpiai csapatnak a vívók. Nagy Tímea 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban a nyári játékok második napján szerezte meg az első magyar aranyérmet, akárcsak Szász Emese 2016-ban Rio de Janeiróban, ugyancsak párbajtőr egyéni versenyszámban.

Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás középdöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én. Kós Hubert bejutott a döntőbe. MTI/Kovács TamásKós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás középdöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én. Kós Hubert bejutott a döntőbe. MTI/Kovács Tamás

Voltak nehezen beinduló olimpiáink is. 1996-ban Atlantában csak a hatodik versenynapon lett meg az első magyar arany, amit Rózsa Norbert szerzett 200 méteres mellúszásban. Ezen az olimpián született meg az első, és mindeddig egyetlen veszprémi aranyérem, amikor Kiss Balázs, a VEDAC atlétája 81,24 méterre repítette a kalapácsot. Ez volt a magyar csapat kilencedik aranyérme Atlantában. Ennél is tovább kellett várni az első aranyra 2008-ban Pekingben, ahol három nappal a játékok zárása előtt szerezték meg az elsőséget a férfi vízilabdázók. Közöttük volt egy veszprémi kötődésű játékos, Biros Péter, aki 17 évesen még a királynék városában kézilabdázott.

Remélem, most nem kell ennyit várni az első magyar aranyéremre. Ami tegnap nem jött össze Milák Kristófnak 200 méteres pillangóúszásban és az ugyancsak ezüstérmet nyert férfi kardcsapatnak, az összejöhet ma Kós Hubertnek hátúszásban.

És ha már úszás: veszprémi reménységeink, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid augusztus 9-én nyílt vízi 10 kilométeres távon fog úszni az időnként kétes tisztaságú Szajnában. Rasó három évvel ezelőtt ezüstérmes volt Tokióban, és jó esélye van arra, hogy Párizsban feltegye az Európa- és világbajnoki címekkel gazdagított eddigi nagyszerű pályafutására a koronát.

Darcsi István
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. 2026. március 17. 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.