Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy újabb fontos lépés az állatok védelme érdekében

2024. július 29. 23:01 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
A rendőrség elkötelezett a felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése mellett. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a még hatékonyabb, közös fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött.

A két szervezet megállapodását dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke 2024. július 29-én írta alá Budapesten.

Az eseményen részt vett, valamint az együttműködést szakmai támogatásáról biztosította Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos is.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az állatokkal kapcsolatos bűncselekményeket megakadályozza, felderítse és a bűnelkövetőket felelősségre vonja. Bűnmegelőzési szakembereik – a gyermekektől az idős korosztályig – az életkori sajátosságoknak megfelelő üzenetekkel és módszerekkel hívják fel a figyelmet a téma fontosságára. Szakmai konferenciák szervezésével, a közösségi médiában figyelemfelhívó kampányokkal, videókkal, a lakossági kitelepülések során pedig személyesen igyekeznek hangsúlyozni a felelős állattartás jelentőségét. Intézkedéseik során mindig szem előtt tartják, hogy az állatok érezni, szenvedni, örülni képes élőlények, és azt is, hogy bántalmazásuk sokszor az emberek elleni erőszakos cselekmények előszobája.

Az állatok életének jobbá tétele, szorult helyzetből történő mentésük, valamint bántalmazásuk, csempészésük megelőzése, megakadályozása akkor működik a legjobban, ha az érintett hatóságok, civil szervezetek kölcsönösen együttműködnek egymással.

Az ORFK és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány régóta partnerként dolgozik együtt. A most megkötött együttműködési megállapodás fókuszában a felelős állattartással kapcsolatos edukáció, vagyis az állatvédelemmel összefüggő ismeretterjesztés áll. A felek a jövőben kölcsönösen segítik egymást bűnmegelőzési képzések, programok szervezésében, pályázatok írásában, rendszeresen megosztják majd tapasztalataikat konzultációkon, esetmegbeszéléseken. Az Alapítvány ún. Állatvédelmi Kompetencia Programja keretében létrehozott állatvédelmi információs csomagjait a rendőrség rendelkezésére fogja bocsátani, illetve a 2024 őszén kezdődő, vármegyei szintű országjárása keretében kifejezetten a rendőrség részére is szervez majd szakmai eseményeket.

Fotók: ORFK

vehir.hu
további cikkek
A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. ma 8:26 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. ma 13:55 Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. tegnap 16:25 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. tegnap 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.