Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aranyat Munkácsyért

2010. július 22. 0:19 // Forrás: Csapody Kinga
Pákh Imrét, Amerikában élő műgyűjtőt, a Munkácsy képek tulajdonosát Veszprém város Aranyérmével tüntette ki Debreczenyi János polgármester.

Az Amerikában élő műgyűjtő, a Csikász Galériában látható Munkácsy képek tulajdonosa, a városért tanúsított támogatása elismeréseképp vehette át Veszprém Város Aranyérmét. Debreczenyi János polgármester hangsúlyozta, rangos kiállítás került Veszprémbe, aminek a megnyitó óta már több mint ezer látogatója volt. A visszajelzések is bizonyítják, hogy érdemes színvonalas programokat, rendezvényeket szervezni Veszprémben.


Pákh Imre és Debreczenyi János

Nem csak a műértőknek szól a tárlat, a város és a szervezők célja is, hogy a veszprémi iskolások csoportosan, pedagógus kísérővel, előzetes bejelentkezés után ingyen nézhessék meg a remekműveket, ezzel is segítve az értő, érdeklő, a kultúrára fogékony közönség kinevelését hosszútávon.

Pákh Imre szenvedélyesen mesélt Munkácsyról, aki nem csak a saját korában számított művészetében és önmaga menedzselésében is zseninek és sztárnak egyszerre. Ezért is tekinti szívügyének, hogy a képeket is, és magát az embert is minél többen, minél többfelé és több perspektívából megismerjék, ennek egyik eszköze lehet a festő életéről készülő kooprodukciós film, amiben szintén érintett a műgyűjtő.


Pákh Imre

Bár az Egyesült Államokban számos galériában találhatóak Munkácsy képek, ott a művész kevésbé ismert, ezen is szeretne változtatni, amikor majd visszakerül a gyűjtemény a kontinensre. Addig azonban még több magyarországi és európai színhelyen fogják kiállítani a festményeket.


Mészáros Zoltán

A távlati célokról és lehetséges együttműködésről is szó esett, mert bár még csak most nyílt meg a tárlat, Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezője és Pákh Imre is már a jövőt tervezik.
-Munkácsyt csak Munkácsyval lehet überelni – körvonalazódott egy lehetséges jövőbeli terv.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.