Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Ilyen egy igazi dzsembori!

2024. június 30. 16:37
Úgy hullámzott a belváros péntek és szombat este, mint a Séd áradáskor, pedig az Utcazene még később lesz. Néhány helyi vállalkozó összefogásából létrehozott Dzsembori viszont bebizonyította azt, hogy működőképes mindaz, amit az EKF alatt nem lehetett letesztelni még: nem kell kulturális fővárosnak lenni ahhoz, hogy megtöltsék az emberek zenével, tánccal, jókedvvel a várost!

A Papírkutya, a Wine&Vinyl és a Pasta Siena, három szomszédos belvárosi vendéglátóhely összefogott, hogy a veszprémi fesztiválszezonban az olyan hétvégéken, ahol nincs éppen valamilyen nagyszabású rendezvény – Utcazene, vagy VeszprémFest – a városban, akkor is gondoskodjanak az igazi utcabálról.

Így jött létre még tavaly a Dzsembori ötlete, ami néhány sikeres alkalom után idén ismét visszatért a nyári programfüzetbe, ráadásul még több alkalommal.

Ilyenkor a Szabadság teret az esti óráktól lezárják, hogy felépüljön egy kisebb színpad. Az utcára asztalok és székek kerülnek ki, előttük az aszfaltból pedig rögtönzött tánctér lesz.

Pontosan így történt az elmúlt pénteken és szombaton is, amikor első nap a Red Rooster érkezett, akik az Utcazenéről már ismerősek lehettek. A győri csapat Rhythm Sophie-val kiegészülve és autentikus zenéjével az 1950-es évek Amerikáját idézte meg a rock and rollt, rythym and blues-t és a rockabilly-t használva.

Szombaton pedig a DJ-ké volt a színpad, két ikonikus veszprémi fellépővel, Enikővel és Murakkal a pult mögött.

A Dzsembori sikerét az is jól mutatja, hogy már a hét órai kezdéskor szép számmal volt közönség, a gyárkertes koncertek végével pedig a tömeg itt folytatta az afterbulit, tökéletesen kiegészítve a veszprémi nyarat.

Dzsembori a következő hetekben is lesz, a tervek szerint az Utcazene és a Rozé Rizling Jazz Napokon kívül augusztus végéig minden pénteken és szombaton.

Képgalériánkban megmutatjuk a péntek este legjobb pillanatait.

Galéria
Ilyen egy igazi dzsembori!
vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.