Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre

2024. június 22. 16:35 // Forrás: MTI
Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be.

Komjáthi Imre a lemondásáról azt írta a közösségi média felületén:

"Munkásemberként úgy tanultam, hogy mindennek van következménye".

Hozzátette, hogy az MSZP vezetésében is végiggondolták, milyen út vezetett a kialakult helyzethez, azaz vállalniuk kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből. Az MSZP rendezi sorait, ezek után pedig az építkezés veszi kezdetét - közölte Komjáthi. 

Kunhalmi Ágnes a közösségi oldalán azt közölte, hogy most tartotta az MSZP választmánya az első ülését a június 9-i választások óta, és mivel a megbízatását az MSZP közösségétől kapta, így ezen testület előtt kellett bejelentenie lemondását is, nem a nyilvánosságban. Meggyőződése, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. 

A volt társelnök a jövőbeni feladatának a magyar baloldal értékeinek képviseletén túl azt tekinti a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, hogy 2026-ban is újra legyőzze Orbán jelöltjét.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.