Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Ugyanaz a város, így viszont emberi szem mégsem látja Veszprémet

2024. május 23. 15:27
Kollégánk közeli infravörös hullámhossz tartományban fotózta végig Veszprémet, a végeredmény pedig egy egészen különleges város képét mutatja, pedig ez ugyanaz a település, csak éppen az emberi szemnek láthatatlan tartományban.

A technikáról, amivel Szalai Csaba fotós kollégánk dolgozott annyit érdemes tudni, hogy ez az elektromágneses spektrumnak a látható fény és hősugárzás között húzódó, közeli infravörösnek nevezett hullámhossz tartományában lévő képrögzítést jelenti. Valójában a fényképezőgép minimális átalakításával már lehet ilyen képeket készíteni, mégis egészen földöntúli hatást kelt, amikor egy emberi szem számára ismeretlen tartományban látjuk viszont mindennapi életterünket.

A fény ezen tartományának viselkedése nagyon hasonló a látható fényéhez, így az infravörös képek – ellentétben a hőképekkel – jellegükben a hagyományos fekete-fehér fényképekre hasonlítanak. Viszont sok tárgy fényvisszaverő, illetve fényelnyelő képessége jelentősen eltér a megszokottól, ami mind tudományos, mind pedig művészeti szempontból érdekessé teszi.

Az infravörös fény egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a levegőben, illetve annak páratartalmában alig szóródik, ezért a tiszta égbolt sötét lesz, és a távoli, szürkeségbe vesző objektumok pedig tisztán, élesen látszanak. A felhők ezzel szemben világosak, a köd pedig átláthatatlan, mivel ezek nem vízpárából, hanem vízcseppekből állnak, melyek méretüknél fogva az infravörös fényt is szórják.

Hasonlóan szokatlanul néznek ki a növények: élő, nem fás részeik olyan világosak, mintha vastag dér borítaná őket. Ezt a Wood-effektusnak nevezett jelenséget a növényi színanyagok átlátszósága okozza, és fontos szerepet játszik a növények hőháztartásában. A víz ezzel szemben kevésbé átlátszó az infravörös fény számára: már egy pohárnyi is szürkésnek tűnik, mintha nem lenne teljesen tiszta, a mélyebb víztestek pedig feketék. Ez az oka annak is, hogy a felhők mintázata sokkal markánsabb, és gyakran még a számunkra teljesen üres szürke égen is látni „valamit”.

Népszerű, de szerencsére csak minimális valóságalappal bíró tévhit, hogy infravörösben át lehet látni a ruhákon. A ruhaszövet ebben a tartományban hasonlóan viselkedik, mint látható fényben – ami átlátszó lehet, az a színezőanyag. Ez a legtöbb esetben annyit eredményez, hogy a sötét színű ruhadarabok világosnak tűnnek, megmutatva észrevétlen foltjaikat, szennyeződéseiket.

Az alábbi galériában megmutatjuk Veszprém több ismert pontját ebben a különleges tartományban.

Galéria
Ugyanaz a város, így viszont emberi szem mégsem látja Veszprémet
vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.