Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aranyrudakat és 50 ezer dollárt ígért egy veszprémi férfinak egy sosem létező személy

2024. május 10. 15:31 // Forrás: police.hu
A sértett több mint félmillió forintot utalt át. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ismerősnek jelölt be egy középkorú veszprémi férfit egy Jessica Jones nevű nő, aki Szíriában szolgáló amerikai katonának mondta magát. Pár napos, fordítóval végzett beszélgetés után a nő szerelmet vallott. Ezután felgyorsultak az események, és felmerült, hogy összeköltöznek. A nő ajándék ruhákkal, laptoppal, na és persze egy aranyrúddal, valamint 50 ezer dollárral is szerette volna meglepni „szerelmét”.

A férfi nem kételkedett ebben, és hitt azoknak a képeknek, videóknak, amelyeken a nő bemutatta, mikor és mit vesz kedvesének. Nagyon gyorsan megérkeztek azok az üzenetek is, amikben felsorolta, mennyit kell utalni a vámra és a csomagátvételre. A férfi át is utalt több mint 500 ezer forintot. Azonban a csomagátvizsgálás elkerülésére már nem akart pénzt adni, közel 2 millió forintot, így egy kisebb veszekedés után a kapcsolat megszakadt.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:

Az internet számtalan előnye mellett veszélyeket is a rejt. A bűnözők a valós élethez hasonlóan a kibertérben is megpróbálják megtéveszteni az embereket, hogy ezzel bevételre tegyenek szert.

Mindig legyen óvatos, ha idegenekkel kerül kapcsolatba, még abban az esetben is, ha elnyerik a szimpátiáját! Pénzt vagy egyéb értéket semmilyen körülmények között ne adjon vagy utaljon át!

Mit tehet, ha áldozattá vált?

  • Azonnal szakítson meg minden kapcsolatot!
  • Ha tudja, mentse el a beszélgetések tartalmát!
  • Tegyen feljelentést a rendőrségen!
  • Ha megadta a banki adatait, azonnal értesítse a bankot!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat talál a kiberajzs oldalán.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.